Elhunyt Wilfried Martens

474Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke - jelentette csütörtök reggel a belga média az EPP közlése alapján. A 77 éves korában lokereni családi házában elhunyt flamand kereszténydemokrata politikus súlyos betegsége miatt kedden Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetőjére ruházta át az Európai Néppárt elnöki teendőinek ellátását.Martens 1979 és 1992 között csaknem folyamatosan - 1981-ben nyolc hónapos megszakítással - kormányozta Belgiumot, összesen kilenc különböző összetételű kormány élén. Miniszterelnöki tevékenységének nagy részére a belgiumi népközösségek - a holland nyelvű flamandok és a francia ajkú vallonok - közötti feszültség kiéleződése nyomta rá a bélyegét. E feszültség miatt gyakorlatilag képtelenség volt stabil koalíciókat összeállítani, "ahányszor eleredt az eső, annyiszor bukott a kormány" - járta a szólás akkoriban.Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai "politikai család" szerepére tett szert. Ennek a jelentősége azzal párhuzamosan növekedett, ahogyan az Európai Parlament egyre komolyabb szerepet kapott az unió intézményrendszerén belül.Martens az elmúlt években egyre többet betegeskedett, idén augusztus végén keringési problémákkal szállították kórházba.Életpályája során Martens elévülhetetlen érdemeket szerzett az európai integráció elmélyítésében, a nemzetek közötti együttműködés erősítésében és Európa újraegyesítésében - állapította meg közleményében az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja. "Wilfried Martens Magyarország és a magyar nép barátjaként rendszeresen tett látogatást hazánkban, és különös figyelemmel kísérte Magyarország sorsát. Halálával Belgium és Európa meghatározó államférfit, Magyarország igaz barátot vesztett el" - olvasható a közleményben. MTI *** A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének haláláról. Wilfried Martens a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik legfontosabb szövetségese, jogérvényesítő törekvéseink jó ismerője, az erdélyi magyarság elkötelezett támogatója volt. Wilfried Martens nagyformátumú európai politikus volt, aki meghatározta a belga állam fejlődését, és részt vett az Európai Unió kialakításának minden fontosabb mozzanatában. Flamandajkú politikusként 1979 és 1992 között - mindössze nyolc hónapos megszakítással -tizenkét éven át volt Belgium miniszterelnöke. Az ő kormányzása alatt erősödött meg a belga föderális berendezkedés, amely fontos jogköröket adott át a flamand, vallon és brüsszeli régióknak. Martens 1936. április 19-én Sleidingenben született gazdálkodó család legidősebb gyermekeként. Jogot és filozófiát tanult a Leuveni Katolikus Egyetemen. Közéleti tevékenységét a flamand egyetemista szervezet elnökeként kezdte, a flamand nyelvhasználat elkötelezett védelmezőjeként. 1974-ben választották a belga Képviselőház tagjának, 1979-ben pedig első ízben alakít kormányt. 1991-ben hagyta el a belga politika színterét és élete hátralevő részét Európának szentelte. 1990 óta elnöke az Európai Néppártnak. Elnöksége alatt a kereszténydemokrata pártcsalád folyamatosan bővül, és az európai politikai színtér legnagyobb alakulata marad. Az Európai Néppárt tavalyi, bukaresti kongresszusán újraválasztották az EPP elnökévé. Néhány nappal ezelőtt romló egészségi állapota miatt ügyvivőként Joseph Daulra, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjére bízta az elnöki teendőket. Wilfried Martens az Európai Néppárt elnökeként, a nemzeti kisebbségek iránt elkötelezett politikusként számos esetben kiállásáról, támogatásáról biztosította azokat. Elnöksége alatt került be a Néppárt alapprogramjába először kisebbségvédelmi fejezet, amely kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotását sürgeti az Európai Unióban. Az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára. Az RMDSZ országos vezetősége nevében őszinte részvétemet fejezem ki a gyászoló családnak, barátainak és tisztelőinek. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke 2013. október 10.

A rovatból ajánljuk: