Elhalasztják a román külügyminiszter budapesti látogatását

A magyar és a román fél közösen úgy döntött, hogy módosítják a két ország külügyminiszterei eredetileg csütörtökre, szeptember 20-ra meghirdetett találkozójának időpontját - közölte a Külügyminisztérium.
(Fotó: orientpress.hu)

A tárca tájékoztatása szerint Martonyi János magyar és Titus Corlăţean román tárcavezető előreláthatóan október 1-jén folytat megbeszéléseket. A magyar fél nagy várakozással tekint a tárgyalások elé - tették hozzá.     Martonyi János egy múlt csütörtöki sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy román kollégája szeptember 20-án, nyári hivatalba lépése óta első alkalommal érkezik hivatalos látogatásra Budapestre. A külügyminiszter akkor azt mondta, Magyarország nyitott Románia felé, szeretné, ha úgy alakulnának a két ország közötti kapcsolatok, ahogyan 2010-ben elindultak. Martonyi János hozzátette, bízik abban, hogy a jó viszony a "nyugtalanító jelek és belső nehézségek ellenére" folytatható.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.