Nemtelen eszközökhöz fordult a kormány, pontosabban annak területi képviselete, az Arad megyei prefektúra válaszul az aradi polgármesteri hivatal által az északi körgyűrűn a hirdetőtáblák kihelyezésére – áll a városházi sajtóközleményben. E szerint a kormánybiztos a rendőrséget küldte vizsgálódni az iránt, hogy a hivatal milyen címen szereltette fel a félbehagyott felüljáróknál azokat a a táblákat, amelyeknek szövegei azt adják az autósok tudtára, hogy a szocdem kormány 2012 augusztusától leállíttatta a munkálatok finanszírozását, és a kényelmetlenségért Bukarest a felelős. A két vasúti átkelő feletti közúti átjárót azért kezdték építeni, hogy megszűnjenek a kilométeres sorok a körgyűrűn, de mivel a munka nem halad – a megkezdett építkezés egy része is már tönkrement – még nehézkesebb a közlekedés, mint azelőtt.
A polgármesteri hivatal azt is nyomatékosítja, hogy az útügyi vállalat által lejáratókampánynak nevezett táblák kihelyezéséről az aradi helyi tanács döntött a 107-es számú április 24-i határozattal.Élesedik a harc a felüljáró-ügyben
Nemtelen eszközökhöz fordult a kormány, pontosabban annak területi képviselete, az Arad megyei prefektúra válaszul az aradi polgármesteri hivatal által az északi körgyűrűn a hirdetőtáblák kihelyezésére – áll a városházi sajtóközleményben. E szerint a kormánybiztos a rendőrséget küldte vizsgálódni az iránt, hogy a hivatal milyen címen szereltette fel a félbehagyott felüljáróknál azokat a a táblákat, amelyeknek szövegei azt adják az autósok tudtára, hogy a szocdem kormány 2012 augusztusától leállíttatta a munkálatok finanszírozását, és a kényelmetlenségért Bukarest a felelős. A két vasúti átkelő feletti közúti átjárót azért kezdték építeni, hogy megszűnjenek a kilométeres sorok a körgyűrűn, de mivel a munka nem halad – a megkezdett építkezés egy része is már tönkrement – még nehézkesebb a közlekedés, mint azelőtt.
A polgármesteri hivatal azt is nyomatékosítja, hogy az útügyi vállalat által lejáratókampánynak nevezett táblák kihelyezéséről az aradi helyi tanács döntött a 107-es számú április 24-i határozattal.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


