Európai parlamenti választási kampányát készítette elő az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése hétfőn és kedden, a kongresszus előtti utolsó brüsszeli ülésén. A március 6-7-én, az írországi Dublinban sorra kerülő kongresszus várhatóan megerősíti pártelnöki tisztségében Joseph Dault és dönt az Európai Néppárt Európai Bizottsági elnökjelöltjéről. A politikai közgyűlésén az RMDSZ-t Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. Az Európai Néppárt egységes európai kampányra készül, amely európai szintű vitát generál. Az egybehangzó vélemények azt az álláspontot képviselték, hogy az elkövetkező időszak ne a huszonnyolc tagállam belpolitikai témáit helyezze előtérbe. "Az európai kampánynak az európai témákra kell ráirányítania a figyelmet, lehetőséget adva arra, hogy a választópolgárok közvetlenül is részt vehessenek és véleményt mondhassanak az unió fontos kérdéseiről. Erdélyben is az RMDSZ kampánya az európai témákra, a közösségeink mindennapi életét érintő területekre teszi a hangsúlyt" – nyilatkozta az ülés kapcsán Winkler Gyula.A néppárti kampány-előkészületek legfontosabb eleme az Európai Bizottsági elnökjelölt személyének kiválasztása. Az Európai Néppárt a belső demokrácia, az átláthatóság és a minél tágasabb részvétel elve alapján indította el a jelölési időszakot A döntést a kongresszuson az alakulat küldöttei hozzák meg, szemben az európai szocialistákkal és liberálisokkal, akik csupán megnevezték vezető jelöltjeiket. "Az EPP hiteles jelöltet kíván állítani, akit a választók megértenek és elfogadnak. A hitelesség és felkészültség kulcseleme annak a szándéknak, hogy otthon is meggyőzzük az embereket: éljenek szavazati jogukkal és így részei legyenek az európai döntéshozatalnak" - fogalmazott a brüsszeli ülésen elhangzottakkal kapcsolatban Vincze Loránt.Az Európai Néppárt politikai közgyűlése részletesen foglalkozott többek között az ukrajnai helyzettel, a küldöttek támogatásukról biztosították az ország európai távlataiért, a szabad, demokratikus és független Ukrajnáért tüntetőket, és sürgős megoldást követeltek az ukrán vezetéstől, Oroszországtól, az európai és nemzetközi szervezetektől.Egységes európai kampányra készül az Európai Néppárt
Európai parlamenti választási kampányát készítette elő az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése hétfőn és kedden, a kongresszus előtti utolsó brüsszeli ülésén. A március 6-7-én, az írországi Dublinban sorra kerülő kongresszus várhatóan megerősíti pártelnöki tisztségében Joseph Dault és dönt az Európai Néppárt Európai Bizottsági elnökjelöltjéről. A politikai közgyűlésén az RMDSZ-t Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. Az Európai Néppárt egységes európai kampányra készül, amely európai szintű vitát generál. Az egybehangzó vélemények azt az álláspontot képviselték, hogy az elkövetkező időszak ne a huszonnyolc tagállam belpolitikai témáit helyezze előtérbe. "Az európai kampánynak az európai témákra kell ráirányítania a figyelmet, lehetőséget adva arra, hogy a választópolgárok közvetlenül is részt vehessenek és véleményt mondhassanak az unió fontos kérdéseiről. Erdélyben is az RMDSZ kampánya az európai témákra, a közösségeink mindennapi életét érintő területekre teszi a hangsúlyt" – nyilatkozta az ülés kapcsán Winkler Gyula.A néppárti kampány-előkészületek legfontosabb eleme az Európai Bizottsági elnökjelölt személyének kiválasztása. Az Európai Néppárt a belső demokrácia, az átláthatóság és a minél tágasabb részvétel elve alapján indította el a jelölési időszakot A döntést a kongresszuson az alakulat küldöttei hozzák meg, szemben az európai szocialistákkal és liberálisokkal, akik csupán megnevezték vezető jelöltjeiket. "Az EPP hiteles jelöltet kíván állítani, akit a választók megértenek és elfogadnak. A hitelesség és felkészültség kulcseleme annak a szándéknak, hogy otthon is meggyőzzük az embereket: éljenek szavazati jogukkal és így részei legyenek az európai döntéshozatalnak" - fogalmazott a brüsszeli ülésen elhangzottakkal kapcsolatban Vincze Loránt.Az Európai Néppárt politikai közgyűlése részletesen foglalkozott többek között az ukrajnai helyzettel, a küldöttek támogatásukról biztosították az ország európai távlataiért, a szabad, demokratikus és független Ukrajnáért tüntetőket, és sürgős megoldást követeltek az ukrán vezetéstől, Oroszországtól, az európai és nemzetközi szervezetektől.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


