December 20-tól a Romániába utazóknak járványügyi adatlapot kell kitölteniük

December 20-tól kezdődően a Romániába utazóknak is ki kell költeniük a más európai uniós országok által is bevezetett PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot – erről szerdai ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a nagy utasforgalommal járó ünnepek közeledtével és az omikron vírusvariáns gyors terjedésével indokolta az adatlap használatának bevezetését. A kormányülés elején kifejtette: az adatlap növeli a kontaktkutatás hatékonyságát, és ezáltal a lakosság egészségének védelmét szolgálja, a közegészségügyi hatóság ugyanis a rendelkezésére bocsátott adatok segítségével könnyebben beazonosíthatja és figyelmeztetheti a fertőzöttekkel az utazás során kapcsolatba került személyeket.

A kormány közleménye szerint a plf.gov.ro honlapon elérhető digitális adatlapot az utazás megkezdése előtt legalább 24 órával minden olyan utasnak ki kell töltenie, aki valamilyen – légi, vasúti, közúti, vízi – járművel érkezik az országba. A PLF-ben az utas nevére, személyazonosítójára, elérhetőségére, az utazás során érintett országokra, Románián belüli úti célja címére, a járműre, a belépés napjára és az esetleges útitársakra vonatkozó információkat kell megadni.

Az e-mail cím alapján működő regisztráció után az adatlapot számítógépen, táblagépen vagy telefonon is ki lehet tölteni, és nem szükséges kinyomtatni, az úti okmányok ellenérzése során ugyanis a határrendőrség informatikai rendszerében már megjelenik, hogy az adatlapot kitöltötték.

A kitöltéshez videós útmutatót is készítettk:

Akik nem töltötték ki utazás előtt az adatlapot, azokat a határon arra figyelmeztetik, hogy 24 órán belül meg kell ezt tenniük, ellenkező esetben 3000 lejig terjedő bírsággal sújtják őket. Az együtt utazó családok esetében elegendő, ha egyetlen felnőtt családtag tölti ki az adatlapot.

A közlemény szerint a PLF-ben megadott személyes adatokhoz csak a közegészségügyi hatóságok férnek hozzá, és azokat kizárólag a fertőzöttekkel érintkezők kereséséhez használhatják.

MTI

A kormány Arad megyei területi képviseletének, a prefektúrának a sajtóosztályán annak érdeklődtünk utána, hogy a határ menti ingázóknak, akik naponta járnak át a határon, minden egyes alkalommal ki kell-e tölteniük a digitális adatlapot, mire azt válaszolták, hogy a sürgősségi rendelet nem tesz kivételeket, tehát más rendelkezésig az a szabály, hogy az ingázóknak is minden alkalommal ki kell tölteniük a nyomtatványt.

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.