Csökkenő magyarság, alig változó arány

Veres Valér (fotó: Transindex)

Csökken Romániában a magyarok lélekszáma, ám mivel ugyanilyen negatív trend érvényesül az ország összlakosságának számát illetően is, a magyarok részaránya alig változik - derült ki Veres Valér kolozsvári szociológus hétfő esti brüsszeli előadásából, amelyet az erdélyi magyarság asszimilációja témakörének szentelt. A kutató Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és a brüsszeli Balassi Intézet meghívására tartott előadást a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, a HUNINEU-nak a székházában. A 2011-es romániai népszámláláson az ország lakosságából 16 millió 870 ezren (88,6 százalék) vallották magukat románnak, 1 millió 238 ezren (6,5 százalék) magyarnak, 619 ezren pedig (3,2 százalék) romának, illetve cigánynak. Emellett számos más nemzetiség él Romániában, így például ukránok, németek, törökök. Az előző, 2002-es népszámlálás óta a magyarok száma közel 197 ezer fővel csökkent. A magyarok részaránya azonban csak 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb 2011-ben, mint közel egy évtizeddel korábban. 1992-ben a romániai magyarok részaránya még az ország lakosságának 7,1 százalékát tette ki, 2002-ben 6,6, 2011-ben pedig 6,5 százalékát. A Veres Valér által ismertetett adatok szerint a román-magyar vegyes házasságok 27,5 százalékában lesz magyar az ilyen házasságból származó közös gyermek. A "normális", vagyis asszimilációmentes állapot az lenne, ha ezen családok 50 százalékában nevelnének magyar nemzeti identitású gyermekeket. A kutató beszámolt az erdélyi magyarok identitáselemeinek változásairól, a regionalitás tudatának erősödéséről is. Míg 2007-ben a válaszadók 16,6 százaléka vallotta magát "erdélyinek", 27 százaléka "erdélyi magyarnak", 29 százaléka pedig "magyarnak", a 2010-es felmérés alapján 29,6 százalékra emelkedett a magukat "erdélyiként" meghatározók aránya, és eközben 24,4 százalékra csökkent mind az "erdélyi magyar" definíciót választók aránya, mind pedig azok aránya, akik "jelző nélküli" magyarnak vallották magukat. 2007-ben 7 százalék, 2010-ben 9 százalék mondta magát "székelynek". 2007-ben még a válaszadók 61 százaléka teljesen egyetértett azzal az állítással, hogy magyarnak született, és ez büszkeséggel tölti el, 2010-ben azonban már csak 39,1 százalék értett teljesen egyet ezzel a kijelentéssel. A válaszadók közel 60 százaléka nem gondolja azt, hogy magyar származása hátrányt jelentene számára. 2007-ben a megkérdezettek 4,6 százaléka, 2010-ben már csak 3,3 százaléka értett egyet maradéktalanul azzal az állítással, hogy magyarsága hátrányt jelent. A 2007-es adatfelvétel során a válaszadók 46,6 százaléka Romániát, 31 százaléka pedig Erdélyt tekintette hazájának, míg Magyarországot mindössze 3,7 százalék. 2010-ben a hazájukként Romániát megjelölők aránya 40 százalékra csökkent, ám lényegesen megemelkedett - 45,5 százalékra - az Erdélyt válaszolók aránya. Más, lényeges elmozdulás e tekintetben nem történt. "Bár létezik az egységes kárpát-medencei magyar nemzettudat, (...) ez nem a Magyarországgal való azonosulás útján történik" - olvasható a kolozsvári szociológus által a rendezvény résztvevőinek kiosztott összegző tájékoztatóban.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.