Csíksomlyói búcsú – Lengyelországba kerül a kegyszobor másolata

csiksomlyoA lengyelországi Czestochowára kerül a csíksomlyói Mária kegyszobor másolata – jelentették be a szervezők a szombati búcsú végén. A csíksomlyói ferences szerzetesek a szobor másolatával kívánták viszonozni azt az ikont, amelyet a czestochowai zarándokhelyről küldtek tavaly Csíksomlyóra. A fából faragott, az eredetinél kisebb méretű szobrot a Boldogasszony zarándokvonattal viszik előbb Budapestre, ahonnan június elején érkezik meg a lengyelországi pálos rend Jasna Góra-i kolostorába. Az adományt megköszönő, magyarul elmondott beszédében Majevszki Roman atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekkel rendelkező barátságát említette. Azt mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”. A pálos atya a magyar nép igazi lelki forrásának nevezte Csíksomlyót. Hozzátette: a kolostorába látogató magyar csoportokat általában megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt. Megállapította, hogy a himnusz Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped”, parafrazálta a székely himnusz szövegét a lengyelországi pálos szerzetes, akit lelkesen megtapsolt a több százezres zarándoktömeg.csiksomlyo_zarandokok A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok – nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. Örvendetesnek tartotta, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra. „Fantasztikusan sokan vagyunk, és ez két szempontból is fontos. A csíksomlyói zarándoklat keresztényként megerősít a hitünkben, és magyarként a magyarságunkban” – fogalmazott. A csíksomlyói zarándoklaton részt vett Áder János magyar köztársasági elnök is.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.