Büntetőeljárás indult az RMDSZ frakcióvezetője ellen

92A romániai legfőbb ügyészség szerdán kiadott közleményében bejelentette, érdek-összefonódás miatt büntetőeljárást indított Máté András Levente kolozsvári parlamenti képviselő ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetőjének azt róják fel, hogy 2010 márciusától közel tíz hónapon át foglalkoztatta a feleségét parlamenti irodájában.  Az összefonódást a romániai Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapította meg, és az ügyészség első lépésben úgy döntött, nem indít eljárást a képviselő ellen. Ezt a határozatot azonban megtámadta főügyész helyettese, és az ügyészség végül megindította az eljárást. A közszférában dolgozók esetében fennálló esetleges összeférhetetlenségeket és érdek-összefonódásokat vizsgáló ANI 2011-ben közölte, hogy Máté és több képviselőtársa a rokonságát foglalkoztatta a parlamenti irodájában. A hatóság álláspontja szerint ez törvénybe ütközik, és akár a tisztségből való eltávolítást és a köztisztségek viselésétől való három évre szóló eltiltást is vonhat maga után.  A politikus aláírásával felesége 5500 lej (384 ezer forint) fizetést kapott a parlamenttől. A jogász végzettségű Máté András Levente az MTI-nek elmondta, ügye az ügyészségi kivizsgálás szakaszában van, azért idézték be szerdára az ügyészségre, hogy megkérdezzék az álláspontját az ANI jelentésével kapcsolatban. Ezt már korábban is megtették az ügyészek, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy nem emelnek vádat ellene. Máté András Levente elmondta, álláspontja szerint azért megalapozatlan az ügyészség gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével. A képviselő hozzátette, tudomása szerint az elmúlt parlamenti ciklusban 29 képviselő és szenátor ellen indult ügyészségi vizsgálat hasonló okból.

 MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.