Bizalmat szavazott a parlament az új kormánynak

parlamenti szavazasBizalmat szavazott kedden a parlament Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz. A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. A határozat elfogadásához 288 támogató voksra volt szükség. Victor Ponta azt követően változtatott a kabinet szerkezetén és politikai összetételén, hogy múlt héten a liberálisok kiléptek kormányból és ellenzékbe vonultak. A Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) és két kisebb szövetségese – a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – hétfőn megállapodást kötött az RMDSZ-szel a közös kormányzásról. Az új kormányban mind a négy pártnak miniszterelnök-helyettesi tisztsége lesz. Az RMDSZ-nek járó kormányfő-helyettesi posztra Kelemen Hunort jelölték, és a kulturális tárcát is ő fogja vezetni. A környezetvédelmi tárca élére Korodi Attilát jelölte a magyar szövetség. Rajtuk kívül 14 államtitkári és több prefektusi tisztséget is kap az RMDSZ. A bizalmi szavazás előtt Victor Ponta az ország stabilitásának fontosságát hangsúlyozta a Románia szomszédságában, Ukrajnában kialakult válságra utalva. „Minden politikust felelősségteljes magatartásra szólítok fel: a politikai viták nem érinthetnek olyan témákat, amelyek ellenőrizhetetlen etnikai, vagy társadalmi feszültséget szíthatnak. A kormányoldalnak és ellenzéknek egyaránt felelőssége azt bizonyítani, hogy Románia európai, demokratikus állam, amely betartja a kisebbségek jogait, és nem szabad azoknak a szélsőségeseknek a csapdájába esnünk, akiket estéről estére a tévé képernyőjén látunk” – jelentette ki Ponta. A vitához az RMDSZ nevében hozzászóló Markó Béla szenátor, a szövetség volt elnöke rámutatott: a magyarságnak sincsenek más igényei, mint a román többségnek, vagyis hatékony oktatást akar, nyelvét, és jelképeit szabadon akarja használni a közigazgatásban. Hozzátette: nemzeti megbékélés nélkül, a kisebbségeknek a döntéshozatalból való kirekesztésével nem lesz fejlődés Romániában. Az új miniszterek beiktatását alkotmányossági óvás hátráltathatja. Traian Băsescu államfő korábban kilátásba helyezte, hogy alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament nem erősíti meg a kormányprogramot is. Az elnök szerint a 2012-es választások után megszavazott kormányprogramot nem viheti tovább az új koalíció, mert a dokumentum több helyen hivatkozik az időközben felbomlott USL-re, noha a kabinetbe azóta új politikai alakulatok is beléptek. Ha az államfő megtagadja az új miniszterek kinevezését, a vitát az alkotmánybíróságnak kell eldöntenie.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.