Megtámadta a közigazgatási bíróságon az Új Jobboldal (Noua Dreapta) az Aradi Polgármesteri Hivatal határozatát, amellyel az intézmény illetékes bizottsága visszautasította a román szélsőséges nacionalista szervezett október 6-ra szóló gyülekezési kérelmét. Március 15-éhez hasonlóan az aradi 13 vértanú kivégzésének évfordulóján is az ún. Román–magyar megbékélési parkban szervezett volna felvonulást a jobbára suhancokból, divat-futballdrukkerekből álló csoport. Az Új Jobboldal a „két nép közti megbékélés szellemében” kérte az engedély megadását, de okulva a tavasszal történtekből – amikor magyargyalázó jelszavakat skandálták, sértegették az aradi vértanúk emlékét, és megpróbáltak elégetni egy székely zászlót –, az önkormányzat visszautasította azt arra hivatkozva, hogy aznapra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete már előzetesen „lefoglalta” a megemlékezések helyszínét. Bognár Levente RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester úgy tájékoztatta az Aradi Híreket, hogy most értesültek a bírósági eljárásról. Bízik benne, hogy józan döntés születik – tette hozzá.Bírósághoz fordult az Új Jobboldal az október 6-i tüntetése betiltása miatt
Megtámadta a közigazgatási bíróságon az Új Jobboldal (Noua Dreapta) az Aradi Polgármesteri Hivatal határozatát, amellyel az intézmény illetékes bizottsága visszautasította a román szélsőséges nacionalista szervezett október 6-ra szóló gyülekezési kérelmét. Március 15-éhez hasonlóan az aradi 13 vértanú kivégzésének évfordulóján is az ún. Román–magyar megbékélési parkban szervezett volna felvonulást a jobbára suhancokból, divat-futballdrukkerekből álló csoport. Az Új Jobboldal a „két nép közti megbékélés szellemében” kérte az engedély megadását, de okulva a tavasszal történtekből – amikor magyargyalázó jelszavakat skandálták, sértegették az aradi vértanúk emlékét, és megpróbáltak elégetni egy székely zászlót –, az önkormányzat visszautasította azt arra hivatkozva, hogy aznapra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete már előzetesen „lefoglalta” a megemlékezések helyszínét. Bognár Levente RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester úgy tájékoztatta az Aradi Híreket, hogy most értesültek a bírósági eljárásról. Bízik benne, hogy józan döntés születik – tette hozzá.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


