Betörtek Erdély pénteken beiktatott református püspökéhez

Kató Béla püspök

Ismeretlen tettesek betörtek Kató Béla református püspök sepsiillyefalvi lelkészi lakásába, ahonnan pénzt és más értékeket vittek el – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség. Iulia Grigoraş, a Kovászna Megyei Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, a betörés péntekről szombatra virradólag történt, pár órával azután, hogy Kató Bélát Kolozsváron (Sepsiillyefalvától közel 300 kilométerre) beiktatták püspöki tisztségébe. Az elkövetők a lakás bejárati ajtaját betörve jutottak az épületbe. Kató Béla az MTI-nek megerősítette a betörés tényét. Megjegyezte, nyilvánvalóan olyanok hatoltak be a lakásába, akik ismerték a beiktatás menetrendjét, és akik tudták, hogy Sepsiillyefalváról nemcsak ő és a családja, hanem a hívek népes csoportja is Kolozsvárra utazott a ceremóniára. Valószínűsítette, hogy a lopás volt a betörés indítéka, hiszen a behatolók nem bolygatták a személyes irattárát. Kató Béla nem kívánt arról nyilatkozni, hogy mekkora összeggel károsították meg. Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt decemberben választották az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé. Beiktatási ceremóniáját pénteken délután tartották a kolozsvári Farkas utcai református templomban.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.