Benyújtotta alkotmánymódosító javaslatait az RMDSZ [AUDIÓ]

mate andrasA Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói május 14-én benyújtották alkotmánymódosító javaslataikat az Alkotmányozó Fórumnak. Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, az alkotmánymódosító szakbizottság tagja elmondta, hogy a szövetség javaslatait négy nagy témakört érint. „Nemezpolitikai és általános jellegű, decentralizációval kapcsolatos, illetve az igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó módosító javaslatokat tartalmaz – fejtette ki. – A nemzetpolitikai jellegű módosító javaslatok között szerepel a nemzetállam fogalmának a törlése és a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként történő elismerése. Javasoljuk ugyanakkor a regionális nyelv használatát azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség jelentős arányban van jelen, a kisebbségek arányos jelenlétét az állami intézményekben, valamint a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, illetve a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését. Továbbá a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény előírásait alkotmányos rangra szeretnénk emelni, javasoltuk a kötelező konzultációt kisebbségeket érintő kérdésekben.” A RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az állam működésére vonatkozó javaslatokból kiemelte: „Azt szeretnénk, ha a szenátus és a képviselőház megmaradna, illetve a szenátus a régiók képviseletét lássa el, jól elkülönített kompetenciákkal, valamint az államelnököt a parlament válassza meg kétharmados többséggel. Az igazságszolgáltatás terén az ügyészek ne magiszterenként szerepeljenek, hanem az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt dolgozzanak”. Alább meghallgatható Máté András Levente nyilatkozata.

RMDSZ Tájékoztató

[ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/mate-andras-levente-nyila…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]

A rovatból ajánljuk:

Marhatrágya szennyezte be a Fekete-Köröst a magyar vízügy szerint, a romániai fél cáfol
Horgászati és halászati tilalmat rendelt el a Fekete-Körös teljes magyarországi szakaszán, emellett fürdési tilalmat is a folyó Gyula-Városerdei és Doboz-Szanazugi szabadstrandjain a Románia felől érkezett szennyezés miatt.
Újraindult a Kossuth Rádió
Ismét lesz Déli harangszó és éjfélkor Himnusz a magyar közmédia elsőszámú rádiócsatornáján.
Eredménytelenül zárult az újabb kormányalakítási egyeztetés
Egyik fél sem képes többséget biztosítani a parlamentben, egymásra mutogat a két tábor.
Fokozatosan újraindul a hírszolgáltatás magyar közmédia felületein
Az M1-en szöveges formában olvashatók a legfontosabb információk.
Románia lakossága 2080-ig 15,6 millióra csökkenhet
A átlagéletkor csaknem öt évvel emelkedett az utóbbi két évtizedben.
Ideiglenesen elsötétült az M1 és leállt a Kossuth Rádió [FRISSÍTVE]
A hírszolgáltatás fokozatosan tér vissza az új szerkesztési rend szerint.