Barroso: Romániának valóra kell váltania ígéreteit

A román kormányzat kötelezettségvállalásai választ adnak az Európai Bizottság valamennyi aggodalmára, ugyanakkor azokat meg kell valósítania a gyakorlatban is – jelentette ki José Manuel Durao Barroso, az európai uniós végrehajtó testület elnöke ma Brüsszelben. Délelőtti ülését követően a bizottság élesen bíráló hangvételű jelentést adott ki az igazságügyi reformok romániai állásáról. A testület elítélte a román kormány „szisztematikus” lépéseit a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen, sürgetve a problémák mielőbbi orvoslását is. Nyilatkozatában Barroso úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak romániai fejleményei miatt „megingott a bizalom”. A jelentés az elmúlt öt év távlatában számos előrelépést is megállapított a reformok és a korrupció elleni fellépés területén, de megerősítette azt a korábban már jelzett brüsszeli álláspontot, hogy a közelmúlt eseményei ezek aláásásával fenyegetnek, már csak azért is, mert a reformok „még nem visszafordíthatatlanok és garantáltan fenntarthatók”. Kiemelte a bizottság a problémák közül az alkotmánybíróság jogkörének korlátozását, valamint az ellenzékhez tartozó elnök elmozdítását célzó intézkedéseket, úgy ítélve meg, hogy egyes lépések már kulcsfontosságú demokratikus ellensúlyok felszámolásával járhatnak. Ajánlásai között a bizottság megismételte azokat a szükségesnek látott lépéseket, amelyekről Barroso már Victor Ponta román miniszterelnök múlt heti brüsszeli látogatásán említést tett, és amelyek teljesítésére a kormányfő később írásban is kötelezettséget vállalt. Barroso most úgy fogalmazott, hogy ezzel Románia visszalépett a szakadék széléről, de még nincs vége a folyamatnak. A legfontosabb azonnali lépésnek a végrehajtó testület azt tartotta, hogy a kormány és más kulcsintézmények mutassák ki egyértelműen elkötelezettségüket a jogállamiság és az igazságügyi függetlenség mellett. A bizottság elvárásai szerint a kormánynak tiszteletben kell tartania az igazságszolgáltatás teljes függetlenségét, vissza kell állítania az alkotmánybíróság jogkörét és biztosítania kell, hogy ez utóbbi döntéseit figyelembe veszik, továbbá összpárti támogatást élvező ombudsmant kell kineveznie. Azt is sürgetik, hogy alakítsanak ki új, a jelenleginél nyíltabb és átláthatóbb eljárást a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes igazgatóság vezetőjének kinevezésére, továbbá a feddhetetlenséget tegyék politikai prioritássá. Elvárja az unió azt is, hogy a román államfő leváltását célzó népszavazást az alkotmánybíróság döntéseivel összhangban szervezzék meg.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.