Az USL egyetlen Arad megyei polgármesterének sem adott pénzt

Nicolae Ioţcu

„Azt még értem, hogy a MC-L vagy RMDSZ polgármesterei által vezetett településeket levágták a finanszírozástól, de hogy az USL polgármesterei se kapjanak egyetlen fityinget sem, ez számomra felfoghatatlan, s kíváncsi lennék, miként magyarázza ezt meg a kormány például, Zimándújfalu, Honctő vagy Ignafalva vezetőinek” – mondta ma délben Nicolae Ioţcu megyei elnök. Tény, a központi pénzek leosztásáról nemrég döntött 864-es kormányrendeletből Arad megye teljesen kimaradt, egyetlen település sem kapott támogatást a már megkezdett infrastrukturális beruházások folytatására, vagy ami még súlyosabb, a már megrendelt, elvégzett munkák kifizetésére. „És még sajnálatosabb, hogy az USL egyetlen aradi képviselője sem emelte fel ez ellen a szavát” – tette még hozzá ma a megyei elnök, aki elmondta még, hogy nincs szándékában személyek elleni támadással elintézni az ügyet, hisz ez annál sokkal súlyosabb: egy egész megye lakosságáról van szó. Ioţcu három kiemelkedő, az USL-kormány által leállított beruházást említett csak meg: a körgyűrű két vasúti felüljáróját és az Arad-Világos utat. Ez utóbbival kapcsolatban a megye tehetetlen, mert az utat már átadták a fejlesztési minisztériumnak, amely ki is adta az építési engedélyt, hogy aztán magyarázat nélkül leparancsolja onnan a kivitelezőt. A cég, a megyei elnök szerint várhatóan pert indít a kormány ellen. A helyzet, megyei szinten pedig még ennél is tragikusabb, hisz két olyan fontos beruházás folyik még, amelyek bizonyos utakon megbénítják a forgalmat: az egyik a Nagylak-Arad autópálya, a másik a magyar határ-Öthalom-Gyorok vasútvonal felújítása. A sódert, kavicsot, betont, aszfaltot stb. szállító teherautók túlterhelik az utakat, csak a vasút felújításához, nem túlzás, több százezer tonna zúzott követ kell a Maros-völgyéből kiszállítani. Ioţcu szeretné, ha a kormánnyal közösen keresnének megoldásokat kerülőutakra, ezek lekövezésére, hogy mentsék meg a már felújított aszfaltos utakat, de nincs kivel tárgyalni.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.