Az uniós választásokról is egyeztetett Orbán Viktor Kelemen Hunorral – és Tőkéssel is találkozott [FRISSÍTETT]

kelemen-orbanA román politikai helyzetről és az uniós választásokról egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden Budapesten. A román alkotmánybíróság minapi elutasító döntése a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által is javasolt és támogatott alkotmánymódosításról rossz üzenet a romániai kisebbségi jogok bővítése tekintetében – szögezte le Kelemen Hunor az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a két politikus a magyar kormányfő irodájában tárgyalt, és a romániai politikai kérdéseken kívül a közelgő európai parlamenti választásokról is egyeztettek. Egyetértettek abban, hogy az uniós választás után is erős és egységes magyar képviseletre van szükség mind az Európai Parlamentben, mind annak jobbközép frakciójában, az Európai Néppártban, melynek a Fidesz és az RMDSZ is tagja. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ a hétvégén rangsorolja a választáson indítandó képviselőjelöltjeit.tokes-orban Orbán Viktor szintén kedd délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, Tőkés Lászlót is fogadta hivatalában. A találkozóról a miniszterelnök sajtóirodája nem adott ki tájékoztatást, csupán egy fotót közölt. Az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse a maszol.ro kérdésére elmondta: Tőkés „aktuális nemzetpolitikai kérdésekről” tárgyalt Orbán Viktorral. Demeter Szilárd nem kívánt részletekkel szolgálni a találkozóról.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.