Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács megsértette a szólásszabadság jogát

Kelemen Hunor Kelemen Hunor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatával kapcsolatban. A bírói tanács csütörtöki közleményében megkérdőjelezte az autonómiatervezet alkotmányosságát, megjegyezvén, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, és azokat a kitételeket is kifogásolta, amelyek a bíráskodásban is hivatalossá tennék a magyar nyelvet Székelyföldön. A Kelemen Hunor elnök, államfőjelölt által jegyzett szombati közleményben az RMDSZ az Európai Emberjogi Bíróság ítéleteiből idézve utasította el a CSM állásfoglalását. Amint egy ítéletből idézte: „a demokrácia egyik alapvető jellegzetessége az a lehetőség, hogy az állam párbeszéddel, erőszak elkerülésével rendezheti kérdéses ügyeit, még akkor is, ha ezek a problémák módfelett nehezek és zavart keltőek”. Az RMDSZ-elnök kijelentette: „az a tény, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács egy közérdekű téma közvitáját »az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek« és a »jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak« nevez, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása”. Az RMDSZ felszólította ugyanakkor a bírói tanácsot, hogy mutasson be jelentést arról, hogy 2013-ban és 2014-ben miként alkalmazták az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. „A jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán- és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Ugyanakkor tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében azt, hogy használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban” – részletezte elvárásait az RMDSZ. A román sajtóban kedden került nyilvánosságra az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének munkaváltozata. A Legfelsőbb Bírói Tanács csütörtöki közleményében tudatta, hogy a tervezetet alkotmányellenesnek tartja. „Minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen” – szögezte le a CSM.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzentek a betegszabadsággal történő visszaéléseknek.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.