Ma zárult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012. július hónapban kezdődött jelöltállítási folyamata. A több hónapos munka során a jelöltek több tízezer támogató aláírást gyűjtöttek, civil partnerekkel, ifjúsági szervezetekkel, véleményformálókkal beszélgettek, végigjárták azokat a településeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket, amelyek a megpályázott választási kerületben találhatók. Kelemen Hunor szövetségi elnök Kolozsváron elmondta: mind a 452 választókerületben indítunk jelöltet, hiszen az arányosságot biztosító választási törvény szerint a szórványban, vagy akár valamelyik Kárpátokon túli megyében is mandátumhoz juthatunk. A minden szavazat számít nem csak egy egyszerű választási szlogen, hanem ez a valóság: a legkisebb, Kárpátokon túli, vagy szórványvidéki faluban az RMDSZ-re leadott szavazat hozzájárul egy mandátum megszerzéséhez. A jelöltállítás kapcsán az elnök kiemelte, hogy a napokban lesz 20 éves az RMDSZ nyilatkozata a nemzeti kérdésről, amelyre a Szövetség vezető testülete, illetve parlamenti csoportjai a kolozsvári Szent Mihály templomban felesküdtek. A nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, hiszen áttörést értünk el a kisebbségi jogok alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, ugyanakkor lényegesen megfékeztük az elvándorlást. Sikerekben gazdag és nehézségekkel teli utat tettünk meg közösen az általunk képviselt magyar emberekkel, azonban ezt folytatnunk kell. Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás mind egy céllal történik: a kolozsvári nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése - szögezte le Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Emlékeztetett, hogy a kolozsvári nyilatkozatban idéztünk az 1918-as gyulafehérvári Nemzetgyűlés alapelveiből: „teljes nemzeti szabadság az összes együttélő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és ország kormányzásában.
Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.” Az elmúlt két évtizedben meghatározó lépéseket tettünk ezen alapelvek életbe ültetése érdekében, de van még feladatunk - nyilatkozta Kelemen, majd elmondta: az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a kolozsvári nyilatkozat szellemiségének és betűjének a képviselete, így van ez a mostani jelöltek esetén is. Csak ily módon tudjuk elérni, hogy vállalva a nemzeti entitásunkat és identitásunkat megmaradjunk, boldoguljunk és gyarapodjunk szülőföldünkön - zárta nyilatkozatát a szövetségi elnök.
Az RMDSZ lezárta a jelöltállítást

A rovatból ajánljuk:
Parlamenten kívülről érkezik az új miniszterelnök – Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő
Tíz napja van a parlament elé állni.
Kelemen Hunor szerint manipuláció a Demeter András István volt kulturális miniszter körüli botrány
Az RMDSZ-elnök szerint idő kérdése, hogy kiderüljön az igazság.
A közalkalmazottak több mint fele béremelésre számíthat, viszont eltörlik a pótlékok nagy részét
Eltörölnek a jelenlegi 151 pótlék közül 87-et.
Kiszivárgott vulgáris beszéde, lemondott Demeter András István kulturális miniszter
„Vállalhatatlan hangnemű” felvétel került napvilágra.
Zivatar, felhőszakadás, jégeső és lehűlés várható az egész országban
Rossz idő lesz az egész hétvégén a meteorológiai szolgálat szerint.