Az aradi USL megszívatja a bérleteseket

Mivel a városi önkormányzat mai ülésén a kormánykoalíció (USL) tanácsosai nem szavazták meg a város vagyonának újraértékelését, a városi köztulajdonban lévő ingatlanokat bérlők adója július 1-től a 13 szorosára emelkedik! A hatályos törvény értelmében a városi ingatlanokat bérbe vagy konceszióba vevő vállalkozások az  épületek leltári értékének 1,5 százalékát fizetik ingatlanadóként. Amennyiben a helyi önkormányzat három évenként nem végzi el az újraértékelést, és ezt nem szavazzák meg, az ingatlanadó a ház leltári értékének 20 százaléka. Az intézkedés körülbelül 250 aradi vállalkozást érint. A mai ülésen 16 igen-voks kellett volna ahhoz, hogy a leltári érték „frissítéséről” szóló határozat tervezetet megszavazzák, de az USL, nyilvánvalóan politikai okokból nem szavazta meg. És ha a „politikai okok” mély tudatlansággal párosulnak, annak levét a választópolgárok isszák meg. Hasonlóan értelmetlenük acsarkodot az USL egy-két ülésen az elővásárlási jogok lemondásáról szóló tervezetek szavazásánál is, aminek eredményeként a város kénytelen lesz az adófizetők pénzéből számára fölösleges, lepukkant rom-lakásokat megvenni.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.