Áttörés az Európa Tanács kisebbségekről szóló jelentése

A jelentés új tárgyalási alapot jelenthet az autonómia-törekvésekhez A jelentés új tárgyalási alapot jelenthet az autonómia-törekvésekhez

A kisebbségvédelemben elért áttörésnek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentést, amelyet kedden fogadott el az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése. A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus közleményében kiemelte: a jelentés elkészítésében Kalmár Ferenc András magyarországi KDNP-s országgyűlési képviselő szorosan együttműködött Korodi Attila RMDSZ-es képviselővel, így az erdélyi magyar közösség kisebbségvédelmi törekvéseinek számos eleme bekerült a dokumentumba. „Ez egy olyan jelentős dokumentum, amely az őshonos kisebbségek védelme érdekében konkrét javaslatokat fogalmaz meg, és kihangsúlyozza azokat a pozitív példákat, amelyeket a tagországoknak követniük kell” – fogalmazott. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az ET-jelentés felszólítja a tagállamokat: mozdítsák elő a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott területen beszélt nyelv hivatalos használatát. Úgy vélte, ez az előírás erősíti az RMDSZ tárgyalási pozícióit a román alkotmány módosítási folyamatában. Kelemen Hunor a jelentésnek azt a pontját is sarkalatosnak tartotta, amelyben az ET a kisebbségek kollektív védelmének igényét fogalmazta meg, és nem csupán a „kisebbségekhez tartozó egyének” védelmének szükségességét. Hozzátette, az elfogadott szöveg a területi önkormányzatiság erősítésére ösztönzi az európai államokat, és követendő példaként említi a dél-tiroli autonómiamodellt, illetve a finnországi svédek kisebbségvédelmi hálózatát. „Az RMDSZ autonómiatervezete éppen a dél-tiroli modellt alkalmazta kiindulási pontként. Az olaszországi régióban tett látogatásaink alkalmával azt láttuk, hogy Dél-Tirol Olaszország egyik legfejlettebb régiója, és bebizonyította azt, hogy nem az állam ellen és nem a többségi lakosság ellen van a területi autonómia” – nyomatékosította Kelemen Hunor. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által elfogadott jelentés szerint politikai prioritásként kell kezelni a nemzeti kisebbségek jogvédelmét, mert a kisebbségvédelem a konfliktusok megelőzésének egyik eszköze.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.