Arafat az új egészségügyi miniszter

Raed Arafat palesztin származású orvos lett az új román egészségügyi miniszter, miután kinevezését Traian Băsescu jóváhagyta – közölte ma a román elnöki hivatal. A miniszteri posztot ideiglenesen Victor Ponta miniszterelnök töltötte be, miután október elsején lemondott a szaktárca éléről Vasile Cepoi. A volt minisztert összeférhetetlenséggel és uniós pénzek eltérítésével gyanúsította meg a választott és állami tisztségviselők vagyonát és összeférhetetlenségét vizsgáló ügynökség (ANI). Az év elején utcai zavargások voltak Románia-szerte, miután Băsescu az egészségügyi reform fő kerékkötőjének nevezte Arafatot, akit élesen bírált egy televíziós műsorban. Arafat és Băsescu vitája abból fakadt, hogy az államfő által szorgalmazott egészségügyi reformtervezet privatizálta volna a rohammentő-szolgálatot, amit Arafat hevesen ellenzett. Az utcai tüntetések nyomán az akkor Emil Boc vezette kormány visszavonta a törvénytervezetet. Arafat elévülhetetlen érdemeket szerzett Romániában a korszerű rohammentő-szolgálat létrehozásával, amelyet először Marosvásárhelyen alapított meg, majd az Arafat által meghonosított modell alapján fokozatosan kiépült az ország többi részén. Az új miniszter egyetemi tanulmányait Romániában végezte, és 1999 óta román állampolgár; több kormányzati cikluson át államtitkár-helyettes volt az egészségügyi minisztériumban.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.