Ha elenyésző számban is, de aradi szimpatizánsok is részt vettek vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, a székelyföldi autonómiáért, illetve a regionális átszervezés elleni demonstráción. Az aradi magyar sajtónak küldött beszámolójában dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke megjegyzi, hogy „az aradi magyarok közül sokan érdeklődtek a rendezvény iránt, de mégsem elegendően ahhoz, hogy egy nagy 50 személyes buszt tudjunk indítani, legalább a temesváriakkal közösen. Így a jelentkezők egy része a nagyváradi busszal ment, többen saját gépkocsival indultak és voltak, akik a vonatot választották.” Az aradi és bihari szimpatizánsok Maksára mentek, ahol Tőkés László Európa-parlamenti képviselő és Toró T. Tibor EMNP-elnök mondott beszédet.Aradiak is részt vettek a Székelyek nagy menetelésén
Ha elenyésző számban is, de aradi szimpatizánsok is részt vettek vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, a székelyföldi autonómiáért, illetve a regionális átszervezés elleni demonstráción. Az aradi magyar sajtónak küldött beszámolójában dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke megjegyzi, hogy „az aradi magyarok közül sokan érdeklődtek a rendezvény iránt, de mégsem elegendően ahhoz, hogy egy nagy 50 személyes buszt tudjunk indítani, legalább a temesváriakkal közösen. Így a jelentkezők egy része a nagyváradi busszal ment, többen saját gépkocsival indultak és voltak, akik a vonatot választották.” Az aradi és bihari szimpatizánsok Maksára mentek, ahol Tőkés László Európa-parlamenti képviselő és Toró T. Tibor EMNP-elnök mondott beszédet.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


