Föderális államot, önrendelkezést, kulturális autonómiát – ezekkel a jelszavakkal szállnak versenybe a magyarok szavazataiért Arad megyében is az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei, akik ma délelőtt sajtótájékoztatón mutatták be programjukat, illetve a párt célkitűzéseit. Mint megírtuk, az EMNP csak a három szenátori egyéni választókerületben állított jelölteket Arad megyében a december 9-i parlamenti választásokra; közülük ketten – Borbély Zsolt Attila politológus, jogász, publicista és Endreffy Lajos, az aradi Demokrácia Központ irodavezetője – álltak ma a nyilvánosság elé Burián Sándor megyei pártelnök társaságában. A harmadik szenátorjelölt, a kisjenői Kelemen Gáspár nem volt jelen.
Az EMNP azzal, hogy a központosított állam helyett egy szövetségi, történelmi régiók szerint felosztott, az önrendelkezésen alapuló állam alternatíváját vetíti előre, a Bánságban és a Partiumban követőkre talál a román szavazók között is – vélték a szenátorjelöltek. Borbély Zsolt Attila szerint „csak egységben van esélye az autonómiának”, ezért nemzetpolitikai kérdésekben nyitott az RMDSZ-szel való együttműködésre, akár a parlamentben, akár a parlamenten kívül. Úgy vélte, hogy a romániai magyarság megmaradásának a záloga az autonómia, és ezt nem lehet kis lépésekkel elérni. „Tízévente kétszázezer magyarral van kevesebb, így belátható időn belül elfogyunk. Áttörésre van szükség!” – jelentette ki.
A néppárti politikusok nem bocsátkoztak jóslatokba, hogy hány szavazatot gyűjthetnek Arad megyében, sokkal fontosabbnak tartják azt, hogy „nyílt sisakkal” megmérettetheti magát egy autonomista párt az RMDSZ jelöltjeivel szemben. Biztosra vehető, hogy egyik magyar alakulatnak sem lesz szenátora Arad megyében – hangsúlyozták –, de az itt kapott szavazatok mandátumhoz segíthetik jelöltjeiket a tömbmagyar vidékeken. Ha az EMNP az alternatív választási küszöböt sem tudja átlépni (azaz nem nyer legalább három szenátori és hat képviselői körzetben), nem lesznek csalódottak, hiszen a párt szeptemberben múlt egyéves, még az építkezés elején tart, és már az nagy szó, hogy az önkormányzati választásokon megkapaszkodott – mondta Endreffy Lajos.
Az Aradi Hírek kérdésére, hogy egyfajta gesztust gyakorolt-e az EMNP az RMDSZ-szel szemben azzal, hogy a szórványmegyékben nem állít képviselőjelölteket, azt válaszolták: egyértelműen az RMDSZ-t segítik azzal, hogy nem rontják képviselőjelöltjeik esélyeit. Szintén szerkesztőségünk kérdésére Burián Sándor elmondta, hogy nem dúskál a párt az anyagiakban, ezért visszafogott kampányra kell számítani, de azokon a településeken, ahol legalább 200-300 magyar él, lakossági fórumokat szerveznek.
Aradi szavazatokra is számít az EMNP a parlamentbe jutáshoz
A rovatból ajánljuk:
Az energetikai együttműködés bővítéséről tárgyalt a magyar és a román miniszterelnök
Budapesten fogadta Ilie Bolojant Orbán Viktor szerda délben.
Ismét felelősséget vállalt a kormány a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjkedvezményeinek csökkentéséért
Korábban az alkotmánybíróság elkaszálta.
Leállt a brazi villamoserőmű, de a minisztérium szerint nincs veszélyben az ország energiaellátása
Vízellátási problémák miatt lecsökkent a hűtéshez használt víz hozama.
Lemondott az önéletrajza meghamisításával meggyanúsított védelmi miniszter
Szerinte „figyelmetlenségből” tüntetett fel nem létező egyetemi végzettséget.
Alkotmányellenes a magánnyugdíj-megtakarítások felvételének új szabályozása
A talárosok szerint a rákbeteg nyugdíjasok nem vehetik fel egy összegben a pénzüket.



