Arad is csatlakozott a Nyugati Szövetséghez

A négy város összefogásának elsődleges célja nagyszabású közös projektek kifejlesztése.

Aláírta szombaton Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár polgármestere a Nyugati Szövetség (Alianţa Vestului – AVE) nevet viselő társulás alapító okiratát. A négy város összefogásának elsődleges célja nagyszabású közös projektek kifejlesztése.

Gheorghe Falcă aradi, Emil Boc kolozsvári, Ilie Bolojan nagyváradi és Nicolae Robu temesvári polgármester a Bega-parti városban tartott eseményen hangsúlyozták: az általuk létrehozott szövetség nem törekszik „területi szeparatizmusra", és nem a bukaresti kormány ellen irányul.

Mint elhangzott, az együttműködés keretében a jövő év első negyedében megalakítják az Interregionális Fejlesztési Egyesületet, amelynek az a célja, hogy európai uniós alapok lehívásával „valós jólétet teremtsen a régióban", megállítsa a lakosság elvándorlását, és hazacsalogassa a nyugati országokban megtelepedett román állampolgárokat.

A Nyugati Szövetség további céljai a négy város közötti mobilitási lehetőségek fejlesztése, az erdélyi, a Via Carpathia és a Temesvár–Belgrád autópálya megépítésének felgyorsítása, a négy várost összekötő gyorsvasúthálózat kiépítése, régióközi és régión belüli tömegközlekedési hálózat létesítése, egy-egy regionális kórház építése Kolozsváron és Temesváron.

„A világ egyetlen országa sem lehet gazdag, ha nincsenek gazdag és erős városai, közösségei. Az AVE az Európai Unióhoz hasonlóan a szubszidiaritás elvére épül, amely kimondja, hogy a közhatóságnak kell döntéseket hoznia, mert az ismeri a legjobban az állampolgárok szükségleteit” – mondta Emil Boc, hozzátéve, hogy a központosított kormányzás elve „már a múlté”.

AGERPRES

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzentek a betegszabadsággal történő visszaéléseknek.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.