Aradi diákok a mesztegnyői honismereti találkozón

Emlék egy korábbi találkozóról. Nagy részük most is ott lesz

Augusztus 15. és 21. között rendezik meg a Somogy megyei Mesztegnyőn a 26. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozót általános és középiskolás diákok, illetve egyetemi hallgatók részvételével. Hetedik éve, hogy az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai rendszeresen részt vesznek a találkozón – mondta az Aradi Híreknek Olasz Angéla történelemtanár, aki idén is nyolc jelenlegi és volt csikys tanulóval utazik a magyarországi rendezvényre. A fiatalok sok érdekes előadást hallgathatnak meg a honismeretről, illetve a nemzetpolitikáról. Lesz például Hobo-est, Habsburg György beszél majd az utolsó magyar királyról, Károlyról, előadást tart Papp Lajos szívsebész professzor, de a felkért felszólalók közt van Olasz Angéla is, aki Kossuth a nemzet és Arad emlékezetében címmel tart előadást Kossuth Lajos születésének 210. évfordulója alkalmából. A résztvevők sok tartalmas szabadprogram közül válogathatnak, hogy csak a 24 km-re lévő Balatonhoz tervezett látogatást említsük, de feladatuk is lesz a találkozón. Augusztus 20-án a Murvai Róbert Dávid, Pálfi Kinga, Kis Zsuzsa, Nagy Attila, Gál Zoltán, Kocsó Alexandra, Hegyi Boglárka és Tóth Gellért összeállítású aradi csapat Erdélyről, a hazaszeretetről, a magyarságtudatról ad elő zenés irodalmi műsort. Ez az ősz folyamán Aradon is látható lesz – tette hozzá Olasz Angéla.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.