Amerika feloldja a vízummentességi korlátozásokat a magyar állampolgárok előtt

New York

New York, Szabadság-szobor | Illusztráció: Pixabay

Szeptember 30-tól az Amerikai Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Joe Biden előző amerikai elnök és adminisztrációja ellenségként tekintett Magyarországra, és a kétoldalú kapcsolatok mélypontra kerültek, Donald Trump győzelmével azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, azóta aranykor köszöntött be a két ország viszonyában.

 

„A Biden-adminisztráció rendkívüli mértékben megnehezítette a magyar emberek utazását az Egyesült Államokba, most ennek is vége. A két kormány közötti egyeztetéseket követően szeptember 30-tól minden magyar állampolgár visszakerül az amerikai vízummentességi programba.

Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok újra egyszerűen utazhatnak az Egyesült Államokba vízum nélkül.

Szeptember 30-tól az ESTA újra két évre lesz érvényes és a két év alatt többszöri belépési lehetőséget tesz lehetővé minden magyar állampolgárnak” – közölte az MTI szerint.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ez egy újabb lényeges eredmény Donald Trump januári beiktatása óta amellett, hogy felpörögtek a Magyarországra irányuló amerikai beruházások és feloldották a politikai szankciókat. „Az együttműködés már nem az ellenségeskedésről, a kioktatásról, hanem a barátságról, a kölcsönös tiszteletről és az eredményes együttműködésről szól” – fogalmazott.

 

A rovatból ajánljuk:

Órákig vesztegeltek az utasok Arad és Temesvár között, miután lerobbant egy uniós pénzből felújított mozdony
A szerelvény az éjszaka közepén ötórás késést szedett össze, és végül délután 6 órakor érkezett meg Bukarestbe, ahelyett, hogy reggel 8 órakor futott volna be a fővárosba. ráadásul a felmentésül küldött mozdony is lerobbant.
Hatályba lépett az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete
18 és 35 év közötti önkéntes férfiak és nők számára tathatnak négyhónapos kiképzést.
Arcunkra fagy a mosoly, mínusz 18 Celsius-fok is lehet a hétvégén
Szombat éjszakától keddig az ország minden régiójában fagyossá válik az idő.
Véget ért a téli vakáció, de hamarosan jön a következő
A sívakáció a megyei tanfelügyelőségek döntésének függvényében február 6-án, 13-án vagy 20-án kezdődik.
Kihirdették a magánnyugdíjak folyósításának új szabályozását
A megtakarítás 30 százaléka vehető fel egy összegben, a többit részletekben vagy életjáradékként folyósítják.
Változékony időjárás és sok csapadék várható a következő két hétben
Pénteken lesz a leghidegebb, de a jövő héten enyhül az idő.