Amerika-ellenes kijelentése miatt leváltották a kormányfőtitkár-helyettest

Victor Ponta miniszterelnök leváltotta tisztségéből Dan Mihalache kormányfőtitkár-helyettest, annak Amerika-ellenes kijelentése miatt. Mihalache egyike annak a négy kormánytagnak, akik esetében összeférhetetlenséget állapított meg a közhivatalnokok vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI). Kormányfőtitkár-helyettesi kinevezése után idén Mihalache még egy hónapig egy magáncégnél is vezető tisztséget töltött be, amivel megsértette az összeférhetetlenségi törvényt – derült ki az ANI pénteki közleményéből. A kormányfőtitkár-helyettes a hét végén éles kirohanást intézett egy tévéműsorban az ANI vezetője, Horia Georgescu ellen. Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövete szerint az ANI-törvény esetleges módosítását megsínylené az amerikai–román stratégiai partnerség, Mihalache azt mondta: „Ez hidegen hagy. Ha az amerikai–román partnerség Horia Georgescu személyén múlik, akkor jobb anélkül”. Mihalachén kívül két miniszter esetében is összeférhetetlenséget állapított meg az ANI, egy harmadik miniszter pedig 45 ezer eurónyi vagyon eredetét nem tudta igazolni – derült ki közhivatalnokok vagyonosodását vizsgáló ügynökség közleményéből.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.