Alkotmánybíróság: nem másítható meg a választások megismétlését elrendelő döntés

Az alkotmánybíróság titkosszolgálati információkra hivatkozva érvénytelenítette a tavalyi elnökválasztást | Illusztráció: ccr.ro

Az alkotmánybíróság titkosszolgálati információkra hivatkozva érvénytelenítette a tavalyi elnökválasztást | Illusztráció: ccr.ro

Nem másítható meg utólag a román elnökválasztás megismétlését elrendelő alkotmánybírsági döntés – szögezte le Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke, akivel a Juridice.ro jogi szakportál közölt interjút szerdán.

A testület elnöke arra reagált, hogy a novemberi érvénytelenített voksoláson legtöbb szavazatot szerző jelölt, Călin Georgescu péntekig „adott haladékot” az alkotmánybíróságnak, hogy vonja vissza december 6-i határozatát, és rendelje el a félbeszakított választás második fordulójának megszervezését, ellenkező esetben szombatra utcára szólítja híveit, hogy „visszavegyék az országukat”.

Marian Enache jelezte: az alkotmánybíróságnak munkája jellegénél fogva viszonylag magas a tűrőképessége mindenféle nyomásgyakorlási próbálkozással szemben, de úgy értékelte, hogy

az a verbális erőszak és azok a nyílt fenyegetések, amelyeket az utóbbi időben tapasztalnak, messze túllépik a megszokott szintet, és amennyiben ezek elfogadott módszerekké válnak a társadalomban, az anarchiához vezet.

Az alkotmánybíróság elnöke J. D. Vance Romániával kapcsolatos bírálatára is reagált, miután az amerikai alelnök pénteken, a müncheni biztonságpolitikai konferencián mondott beszédében az európai demokráciák meggyengülésének példájaként hivatkozott Romániára, ahol „gyenge” titkosszolgálati gyanúra alapozva érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztást. Marian Enache szerint azt az amerikai alelnök sem állította, hogy az alkotmánybíróság túllépte volna hatáskörét, hanem a (román, illetve általában az európai) társadalom demokráciaszintjét bírálta, és azt jelezte, hogy a jogállamiságot, a demokratikus értékek védelmét erősíteni kell.

 

A testület elnöke szerint az alkotmánybíróság éppen a demokratikus alkotmányos rend védelmében rendelte el a választások megismétlését, miután a választás korrektségét, a jelöltek esélyegyenlőségét sértő illegális befolyásolást és kampányfinanszírozást tapasztalt. Megjegyezte: a román alaptörvény szerint az alkotmánybíróság „felügyeli a Románia elnökének megválasztásával kapcsolatos eljárások betartását, és igazolja a szavazás eredményét”, tehát nemcsak „közjegyzői” szerepe van, hanem alkotmányossági felügyeletet is ellát.

Ilyen értelemben elfogadhatatlan az, hogy az államelnökjelölt a többpártrendszer és parlamenti demokrácia felszámolását, az állampolgárok személyi szabadságjogainak korlátozását célzó programot hirdessen politikai ajánlatában

– részletezte az alkotmánybíróság elnöke.

 

Marian Enache szerint az alkotmánybíróság decemberben vészriasztást adott le, „aktiválta a vörös kódot”, de döntése nem oldotta meg a román demokrácia problémáit. Ezek érdemi orvoslása az egész társadalom felelőssége, az állami intézmények közbelépése önmagában nem elegendő – figyelmeztetett. „Egy egészséges politikának és demokráciának a törvény erejének, nem az erő törvényének kell engedelmeskednie. Csak így beszélhetünk a demokrácia megerősítéséről és a jogállamiság tiszteletben tartásáról, egy robusztus demokráciáról, amely ellenáll az agresszió minden belső és külső formájának” – szögezte le.

A rovatból ajánljuk:

Órákig vesztegeltek az utasok Arad és Temesvár között, miután lerobbant egy uniós pénzből felújított mozdony
A szerelvény az éjszaka közepén ötórás késést szedett össze, és végül délután 6 órakor érkezett meg Bukarestbe, ahelyett, hogy reggel 8 órakor futott volna be a fővárosba. Ráadásul a felmentésül küldött mozdony is lerobbant.
Hatályba lépett az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete
18 és 35 év közötti önkéntes férfiak és nők számára tathatnak négyhónapos kiképzést.
Arcunkra fagy a mosoly, mínusz 18 Celsius-fok is lehet a hétvégén
Szombat éjszakától keddig az ország minden régiójában fagyossá válik az idő.
Véget ért a téli vakáció, de hamarosan jön a következő
A sívakáció a megyei tanfelügyelőségek döntésének függvényében február 6-án, 13-án vagy 20-án kezdődik.
Kihirdették a magánnyugdíjak folyósításának új szabályozását
A megtakarítás 30 százaléka vehető fel egy összegben, a többit részletekben vagy életjáradékként folyósítják.
Változékony időjárás és sok csapadék várható a következő két hétben
Pénteken lesz a leghidegebb, de a jövő héten enyhül az idő.