„A távolmaradók szerint két széthúzó párt nem képviselheti őket” – Aradi EMNP-értékelés [AUDIÓ]

Az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei szervezetének elnöke elégedett a három szenátorjelöltjének december 9-i szereplésével. Burián Sándor szerint a vasárnapi parlamenti választásokon jelöltjeik több mint kétszer annyi szavazatot kaptak, mint a júniusi helyhatósági választásokon, ami azt jelenti, hogy „vannak mindenhol olyan magyar emberek, akiknek az autonómia és a föderális állam fontos, és abban látják a jövőt”. A megyei pártelnök szerint az EMNP nem vont el szavazókat az RMDSZ-től, hanem a választói fordultak el a szövetségtől, és meggyőződése, hogy ha szövetségben indult volna a két magyar párt a választásokon, sokkal több embert mozgósíthattak volna, és bejutottak volna a parlamentbe. Itt meghallgathatja a Pataky Lehel Zsolt által a Temesvári Rádió számára készített interjút Burián Sándorral.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Parlamenti valasztasok 2012 EMNP-ertekeles.mp3"] 
Szerettünk volna Bognár Levente Arad megyei RMDSZ-elnöktől is egy értékelést kérni, de  alpolgármesteri kötelezettségei külföldre szólították, a telefonja pedig zárva volt. Az RMDSZ megyei állandó tanácsa csütörtökön délután értékeli a parlamenti választási eredményeket.

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.