A szülők dönthetik el, mikor végzik a nyálteszteket

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden bejelentette: az egészségügyi miniszterrel egyeztetve úgy döntöttek, hogy rugalmasabbá teszik az óvodások és az iskolások koronavírus-szűrésének időpontját, vagyis többé nem kötelező a hétfői és a csütörtöki napon elvégezni a nyáltesztet, csak azt a szabályt kell betartani, hogy a heti két tesztelés között két napnak kell eltelnie.

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) 70 millió teszt beszerzését hagyta jóvá a gyerekek és a tanszemélyzet szűrésére, ez a mennyiség a miniszter szerint 11-12 hétre elegendő. A tesztelés első hetén 176 eredmény lett pozitív, ezek közül 45 igazolódott be PCR-teszt révén, 85 esetben a PCR-teszt negatív lett, és 46 esetben nem végezték el a PCR-tesztet, mert a szülőket nem kötelezi erre semmiféle jogszabály. Így tehát a pozitív nyálteszteknek a 35 százaléka mutatott valós eredményt – magyarázta Cîmpeanu.

A miniszter leszögezte, a tesztek leszállítására vonatkozó szerződést a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) írta alá a közbeszerzési eljárást elnyerő cégekkel, és a főfelügyelőség megígérte: mindent megtesz azért, hogy a szállítmányok jól meghatározott időközönként eljussanak a tanintézetekbe.

Arra a kérdésre, hogy a 11-12 hét leteltével, azaz március eleje után még indokolt lesz-e a gyerekek további tesztelése, Cîmpeanu azt felelte, hogy ezt az egészségügyi minisztérium dönti majd el.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.