A szórványban Aradon kapta a legtöbb szavazatot az RMDSZ
A Központi Választási Iroda által 17 órakor közölt eredmények szerint (a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottságánál) az RMDSZ a voksok 6,3 százalékát kapta a május 25-i európai parlamenti választáson: ez 350 659 szavazatot jelent. Ez azt jelenti, hogy mégsem lett meg a remélt három mandátum, hanem csak kettő: Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselőket küldheti Brüsszelbe az RMDSZ. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint ennek ellenére számára és az erdélyi magyar emberek számára is siker, hogy a szövetségnek sikerült két képviselőt bejuttatnia az Európai Parlamentbe.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: az RMDSZ-re leadott szavazatok tekintetében első helyen Hargita megye áll 80 708 szavazattal, második Maros megye 57 082 szavazattal, majd Kovászna megye következik 39 700 szavazattal. Mind a három székelyföldi megyében a szövetség végzett az első helyen. A partiumi megyék közül Szatmárban 35 754 szavazatot kapott az RMDSZ és vezeti a megyei rangsort, Biharban 35 209 szavazatot kapott a szövetség és a második helyen áll, Szilágy megyében pedig 18 173-at, itt is egyébként a román pártokat megelőzve az RMDSZ vezeti a megyei rangsort. Kolozs megyében második helyen áll az RMDSZ 29 193 szavazattal, Brassó megyében 10 527 szavazatot kapott a szövetség. A szórványmegyék közül Aradon szerezte a legtöbb szavazatot az RMDSZ, 8296-ot, Máramarosban 6342, Temes megyében 6137, Hunyad megyében 4961, Beszterce-Naszód megyében 4277, Fehér megyében 3664, Szeben megyében 2150, Krassó-Szörényben pedig 755 szavazatot kapott a szövetség.
A rovatból ajánljuk:
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.
Bolojan szerint támogatják a kisnyugdíjasokat, a PSD a multiknak való kedvezéssel vádolja a kormányfőt
Koalíciós vita a költségvetésről.




