A paracetamol-kihívás veszélyeire figyelmeztetnek a gyógyszerészek

Jóból is megárt a sok | Illusztráció: Pataky Lehel Zsolt

Jóból is megárt a sok | Illusztráció: Pataky Lehel Zsolt

A közösségi médiában terjedő „paracetamol-kihívás” veszélyeire hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Romániai Gyógyszeripari Munkáltatók Szövetsége (PRIMER).

A kihívás során a fiatalok az életüket veszélyeztetve abban versengenek egymással, hogy nagy mennyiségű paracetamol bevétele után ki marad a leghosszabb ideig kórházban. Közleményében a PRIMER figyelmeztetett, hogy megfelelő dózisban a paracetamol biztonságos gyógyszer, de túlzott mennyiségben fogyasztva súlyosan károsíthatja az egészséget.

A gyógyszergyártók emlékeztettek arra, hogy a felnőttek esetében 24 óra leforgása alatt maximum 4 gramm a bevihető mennyiség, aminek a túllépése súlyos májkárosodáshoz (májelégtelenséghez) vezethet.

Gyermekek esetében még kisebb a biztonságos mennyiség, és a túladagolás visszafordíthatatlan májkárosodást okozhat, szélsőséges esetekben akár májátültetést is szükségessé tehet.

A munkáltatói szervezet leszögezte: helyesen szedve a paracetamol továbbra is „biztonságos és hatékony” gyógyszer, és az egyik legelterjedtebb fájdalom- és lázcsillapító. „Sajnos a Paracetamol Challenge-típusú kihívások a recept nélkül kapható gyógyszerrel való visszaéléshez vezethetnek, ami veszélyezteti azoknak az egészségét, akik az egészségügyi szakemberek javaslataitól eltérő célokra használják” – olvasható a közleményben, amelyet az Agerpres idézett.

A rovatból ajánljuk:

Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.
Rekordrészvételt hozott a magyarországi országgyűlési választás
A választásra jogosultak több mint 77 százaléka, közel 6 millió szavazó járult az urnákhoz vasárnap.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A szavazási levélcsomag átvehető személyesen a választópolgár által a regisztrációs kérelemben megjelölt helyszínen és módon.
Átmenetileg csökkentette a gázolaj jövedéki adóját a kormány
Extra profitadót vetnek ki a hazai kitermelésű kőolajból származó bevételek után.