A járványügyi korlátozások lazítását javasolja az egészségügyi miniszter [FRISSÍTVE]

Minden járványadat tartósan javul, így az egészségügyi minisztérium javaslatot tett a korlátozások lazítására – jelentette be kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Sajtótájékoztatóján a tárca vezetője rámutatott: az egy nap alatt elvégzett koronavírus-tesztek pozitivitási aránya 15 százalék körül van jelenleg, csökken a Covid-19 betegséggel összefüggésbe hozható elhalálozások száma, és egyre kevesebben szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

Az elmúlt 24 órában például 8461 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában. Ez ugyan majdnem a duplája a hétvége átlagának (szombaton alig több mint 4200, vasárnap valamivel több mint 4700 új esetet jelentettek), de hétvégén jóval kevesebb koronavírus-tesztet végeznek el, mint hétköznap.

Rafila közölte: a minisztérium javaslatot tett a kormánynak és az Országos Vészhelyzeti Bizottságnak (CNSU) bizonyos korlátozó intézkedések enyhítésére. Az egyik javaslat értelmében szabadtéren megszűnne a maszkviselési kötelezettség, leszámítva a zsúfolt helyeket, ahol ajánlott marad a maszkviselés. Zárt térben továbbra is kötelező lesz a védőmaszk használata – nyomatékosította Rafila.

Egy másik javaslat lehetővé tenné, hogy Covid-igazolvány felmutatása nélkül is engedélyezzék a belépést a kereskedelmi központokba, közintézményekbe, szállodákba, panziókba, éttermekbe. Ugyanakkor a jelenlegi 30 helyett 50 százalékos kapacitással működhetnek a mozik, színházak, sportlétesítmények, sporttermek, uszodák, és nem korlátoznák ezek nyitvatartását. Ugyanez lenne érvényes a különféle előadásokra, konferenciákra, workshopokra is. A minisztérium javasolja, hogy engedélyezzék ismét magánrendezvények megtartását, legtöbb 200 személy részvételével.

Bizonyos járványügyi intézkedések azonban továbbra is érvényben maradnak. Így az elkövetkezőkben is karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk a járványügyi szempontból fokozott biztonsági kockázatot jelentő országokból érkezőknek, és a bárok, klubok, diszkók egy ideig zárva tartanak még. A szaktárca továbbra is ajánlja a távmunka és az otthoni munkavégzés fenntartását, a közintézményeknek pedig a csúsztatott munkarend megőrzését.

Nyáron nagyon kevés korlátozás várható

Az egészségügyi miniszter szerint idén nyáron a lakosság visszatérhet a normális életvitelhez, várhatóan nagyon kis számú járványügyi korlátozás lesz érvényben. "A jelenlegi feltételezések szerint az idei nyár korlátozásmentes lesz, de majd elválik, mi lesz a valóságban" – jelentette ki a miniszter.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.