A helyi közösség hozzáállásán múlik a magyar iskola [AUDIÓ]

DSCF1507[1]Arad megyében eredményes volt az RMDSZ tavasszal elindított Minden magyar gyermek számít elnevezésű országos beiskolázási kampánya – jelentette ki Hadnagy Dénes, a Megyei Küldöttek Tanácsának elnöke, kisiratosi iskolaigazgató, a szervezet oktatási szakbizottságának felelőse. Megyeszerte 136 előkészítő osztályos és 154 elsős kezdte meg a 2013–2014-es, és néhány helyen a vártnál több diákkal indult egy-egy osztály vagy évfolyam. Persze továbbra sem ritkák a megszűnés határán álló, maroknyi tanulóval, összevont osztályokkal működő tagozatok, de az RMDSZ-nek az a célja, hogy az Arad környéki iskolák megerősödjenek. Ehhez azonban a helyi közösségek akarata is kell –mondta Hadnagy Dénes, akit Pataky Lehel Zsolt kérdezett a Temesvári Rádió számára készült interjúban. [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Iskolakezdesi_adatok_2013…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.