A gyerekpénz és a nyugdíj megemeléséről döntött a kormány

Tízszázalékos nyugdíjemelésről és a családi pótlék 14 százalékos növeléséről döntött szerdán a kormány.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormányülés elején bejelentette: január elsejétől a legkisebb szociális juttatás 800 lejről 1000 lejre, az öregségi járandóság kiszámítására használt nyugdíjpont értéke pedig az eddigi 1442 lejről 1586 lejre nő.

A későbbi éves emelések szabályaként a szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet leszögezi, hogy a nyugdíjak 2023-tól kezdődően legalább az éves infláció mértékével nőnek, amit a bruttó átlagbér reális növekedésének legfeljebb 50 százalékával egészítenek ki, az emelések pontos mértékét a társadalombiztosítási költségvetésben határozzák meg.

Egy másik sürgősségi kormányrendelet értelmében szintén jövő évtől kezdődően a – gyerekpénzként emlegetett – családi pótlék a 2 év alatti, illetve fogyatékkal élő gyerekek után havi 600 lejre, a 2 év feletti kiskorúak, illetve tanulmányiak befejezéséig a 18 év feletti fiatalok után is a jelenlegi 214 lejről 243 lejre emelkedik.

Marius Budăi szociáldemokrata párti (PSD) munkaügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján azt ígérte: a kormány hamarosan sürgősségi rendeletbe foglalja a szociális csomag egy másik fontos intézkedését is, amelynek alapján januárban egyszeri rezsitámogatásként 2200 lejre egészítenek ki minden 1600 lejnél nem nagyobb nyugdíjat. Így az 1000 lejes minimálnyugdíjánál az egyszeri támogatás 1200 lej lesz, míg egy 1600 lejes nyugdíjat 600 lejjel (szintén 2200 lejre) egészítik ki.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.