A globalizáció mint láthatatlan ellenség – Szaniszló Ferenc Aradon [AUDIÓ]

Szaniszlo Ferenc AradonSzeptember 11-én, a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai romba dőlésének 12. évfordulóján tartott előadást az arad-belvárosi református egyházközség imatermében Szaniszló Ferenc újságíró, az Echo TV szerkesztő-műsorvezetője. A Magyar sorskérdések a globalista világuralom korszakában című előadásban a világgazdaságot irányító érdek-összefonódásokról, a médiában folyó agymosásról, a nemzetpolitikáról, a magyar nemzetnek a szomszédos népekhez való viszonyáról esett szó egyebek mellett. Az érdeklődésre jellemző, hogy ki kellett nyitni az imatermet a templomtól elválasztó ajtókat, hogy mindenki beférjen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett est végén Pataky Lehel Zsolt kérte mikrofon elé Szaniszló Ferencet. Az interjú a Temesvári Rádióban is elhangzik. [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Szaniszlo_Ferenc_Aradon_A…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.