Egy orosz színész-drámaíró három évet katonáskodik a csendes-óceáni flottánál, majd megírja legmegrázóbb és legszórakoztatóbb élményeit. Egy évről-évre, szinte a semmiből gazdálkodva mindig jobbat teljesítő aradi színház kipecézi magának a darabot. Rávesznek egy ismert, remek budapesti humoristát, hogy játssza el. Rávesznek egy szintén remek muzsikust, hogy tangóharmonikázzon. És a szereplők, a társulat ráveszi önmagát, hogy sziporkázó ötletekkel, menet közben, próbák alatt is belenyúlva az eredeti szövegbe teletűzdelje megnevettető, meghökkentő, de főként elgondolkodtató elemekkel Jevgenyij Griskovec darabját. S közben az egészet rengeteg energiával, munkával öntötték nyakon.
És „ennyi” elég volt, hogy ma este az Aradi Kamaraszínház újabb sikeres darabot mutasson be a közönségének. A VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című keserédes darab mondandója senki torkán nem csúszik le elsőre akadálytalanul, a szavak, mozdulatok, betétdalok sokkal többet rejtenek, mint amennyit ma este a közönség elsőre megemészthetett. Ez ismét olyan darab, amelyet érdemes kétszer is megnézni, hogy minden rezzenés, utalás helyére kerüljön az ember lelkében.
Mert a három év flottaszolgálatból kiszemezgetett történetek vidámabbak, mint maga a három év, amelyet a szerző szolgálatban töltött. Mert a megnevettető kutyaevésen például, nem csak nevetni, hanem sírni is lehet. A vágyakozás haza, a kemény szolgálat, a hazaérő, de otthonában önmagát már idegennek érző katona sorsa az előadás után kell elszomorítsa a nézőt.
Azt tudtam, hogy Aradi Tibor kiváló színész és humorista, azt viszont nem, hogy ilyen jól énekel – még oroszul is. Borsos Pál tangóharmonikás kísérete a darab egyik oszlopa, a háttérvetítésekre kiszemelt rajzfilm, filmbejátszások, fotók pedig szintén telitalálatnak bizonyultak. Tapasztó Ernő olyan darabot rendezett, amely várhatóan még aratni fog a színházi fesztiválokon, és szerintem három-négy előadás után tökéletesen összerázódnak az elemek valamint a két szereplő.
Irházi János
