November 27-én és 28-án (mindkét este 19 órakor) Visky András Megöltem az anyámat című drámájának premierjére várják a nézőket az Aradi Kamaraszínházban. A kétszereplős történet hátterében egy olyan, a szerző bevallása szerint „talált történet” húzódik, amely az 1980-as években, erdélyi árvaházakban felnőtt magyar lányról szól, aki 1991 után elhatározza, hogy felkutatja gyökereit, hiszen önazonossága legalapvetőbb kérdéseire sem ismeri a választ.
„A cím fontos: többen is megpróbáltak lebeszélni róla, de én ragaszkodtam hozzá. Anélkül szentimentalizmusba csúszik át a történet – ehelyett folyamatos készenlétben akarom tartani a nézőket” mondja az előadás szerzője és rendezője, Visky András.
A november 27-i, keddi előadásra a piros bérletek és a meghívók, a november 28-i, szerdai előadásra a sárga bérletek érvényesek. A diákbérletek a hétfő esti főpróbára érvényesek. Jegyek egy órával az előadás előtt a helyszínen válthatók. Előzetes foglalásaikat a 0755/045–200-ás telefonszámon tehetik meg.
Visky András: Megöltem az anyámat
Identitásjáték 17 jelenetben
Bernadett: MOLNÁR MARGIT
Csipesz: HARSÁNYI ATTILA
Rendező: Visky András
Zeneszerző: Visky Péter f.h.
Zenei összeállítás, hangeffektusok: Deák Tamás, Borsos Pál
Dramaturg, a rendező munkatársa: Deák Katalin f. h.
Koreográfia: Zsíros Linda f. h.
Tér, jelmez, kompozíció: Visky András
Visky-dráma bemutatója a Kamaraszínházban
A rovatból ajánljuk:
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.



