Vágó kilubickolt estje

Nem szaporította a homeopátiában bízó és istenhívő rajongóinak számát ma este Aradon Vágó István. Sőt, az Aradi Kamaraszínház korábbi beszélgetős műsorainak vendégeihez mérten – Kepes András, Esterházy Péter – kevesebb tapssal kellett beérnie. Érthető, hisz a nem éppen fiatalokkal megtelt színházban Vágó István, szkeptikus klubtagként alaposan beletaposott a homeopátiát elfogadó nézők lelkébe – akik aztán kifele menet nem is palástolták felháborodásukat –, és nyíltan bevallotta, hogy ő ateista. És ez utóbbi akkor sem nyerő adu ebben a városban, ha tulajdonképpen Vágó őszintesége tiszteletet érdemel. Sajnos a beszélgetés szétesett az elhúzódó „játékok” miatt, ezek az érdekes, izgalmas témákba való elmerülést is gyakran szétcincálták – szerintem a végére kellett volna tenni, de csak egyet –, Nótáros Lajosnak pedig keményebb kézzel kellett volna kordában tartania a forgatókönyv fonalát, még akkor is, ha ez a képernyő mögött edződött Vágóval szemben iszonyatosan nehéz feladat. A kvízmester sajnos képtelen volt megemészteni, hogy az egyik játékot elbukta, látszott, hogy szenved az önérzete, ki is jelentette, áljópofaságba csomagolva másfél óra után, hogy ő szívesen távozik, ha kell. A beszélgetés aztán egyre többször nem Vágóról szólt, ebben ő maga volt a fő ludas, mert azonnal belekapott minden, oldalhullámon érkező témába – például, homeopátia, szkeptikusok klubja –, így aztán simán megúszott egy csomó izgalmas, érdekes kérdést, szóba sem kerültek a kereskedelmi tévéknél töltött évek, leállított játékok, perek, pénz, vetélkedők kulisszatitkai, önéletrajzi ficamok, politika, hétköznap és sorolhatnám. Persze lehet, ezek a kérdések be sem voltak tervezve. A lényeg, Vágó simán megúszta a mai estét, pedig megjegyezte, Magyarországon szinte sehova nem merik már meghívni szókimondása, a jelenlegi kormánnyal szemben álló véleménye miatt. Vágó mélyebb „felbontása” sajnos a semleges pályán, Aradon is elmaradt. Vágó István kipipált egy napot, amelynek estéjén a legnagyobb problémája az volt, hogy két órán keresztül nem gyújthatott rá. Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.