Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban

Beléd estem

Jelenet a filmből | Fotó forrása: Facebook/Beléd estem

Tiszeker Dániel Beléd estem című romantikus komédiáját vetítik február 27-én az aradi művész- (Arta) moziban.

A film bemutatója február 12-én volt, és a Filmtett Egyesület forgalmazásában a romániai mozikba is eljut most már.

A szinopszis szerint Eszter (Rujder Vivien) sikeres színésznő, aki egy kilencvenes években játszódó romantikus vígjáték főszerepét játssza a nőcsábász Bálint (Szabó Kimmel Tamás) mellett. A való életben azonban a szerelmespárt játszó két színész ki nem állhatja egymást.

Eszter a forgatás végén váratlanul balesetet szenved és fejsérülése miatt amnéziába esik. És mintha ez nem lenne elég, kiderül, hogy a fejében összekeveredett a film története a valósággal:

Eszter azt hiszi, hogy a kilencvenes években él, fodrász és a nagy őt keresve szerelmes Bálintba.

Az orvosa (Pokorny Lia) előírja, hogy ebben a tudatban kell tartani, hogy az érzelmi stabilitása ne sérüljön. Ám idővel rájönnek, hogy sokkal nehezebb fenntartani a kilencvenes évek látszatát, mint azt elsőre gondolták. A helyzetet nem könnyíti meg az öntörvényű Bálint, valamint Eszter vőlegénye (Bányai Kelemen Barna), aki mielőbb szeretné visszakapni menyasszonyát és megtartani az esküvőjüket.

 

Az aradi vetítés időpontja: február 27., péntek, 19 óra. A belépés ingyenes a helyek függvényében.

  • Rendező: Dániel Tiszeker
  • Forgatókönyvíró: Dubinyák Réka, Szántó Fanni, Ábrahám Ádám
  • Oparatőr: Pataki Ádám
  • Dramaturg: Jakab Juli
  • Producer: Kárpáti György, Berta Balázs
  • Vágó: Mészáros Attila
  • Zene: Balázs Ádám
  • Szereplők: Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Pokorny Lia, Szerednyey Béla, Kovács Lehel, Mikecz Estilla, Bányai Kelemen Barna, Gazsi Szabó Kimmel, Szulák Andrea, Ábel Anita, Falusi Mariann, Várkonyi Attila

A film időtartama 89 perc, megtekintését 12 éven aluliaknak szülők felügyelete mellett ajánlják.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.
„Bónusz” előadások az Aradi Kamaraszínház műsorán
A Caligula helytartóját és a Tükör című néptáncszínházi produkciót láthatják a nézők ingyen.