Újjáépíteni népet és nemzetet, hittel és szamárral – a Nemzeti Színház Aradon [AUDIÓ]

Állva tapsolta meg a közönség a budapesti Nemzeti Színház művészeit a szombat esti előadás végén.

A társulat Tamási Áron Vitéz lélek című színművével vendégszerepelt Aradon a kamaraszínház meghívására, az aradi színházépület befejezésének 140. évfordulója alkalmából.

Az előadás rendezője Vidnyánszki Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a szereposztás a magyarországi színjátszás jeles művészeit vonultatta fel.

A darab mondanivalója, az újrakezdés, az újjáépítés, a semmiből való otthonteremés mai is aktuális; különösen a kisebbségi sorban élő, hitében és akaratában olykor megrendülő magyarság számára fontos üzenet.

Az előadás végén Pataky Lehel Zsolt beszélgetett A. Szabó Magda stratégiai igazgatóval és Trill Zsolt főszereplővel. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást!

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.