Tóték Aradon

2012. augusztus 25.

Örkény István Tóték című darabja általában könnyű sikert ígér. Remekül kifundált alapszituáció, könnyen robbanó humorbombák, bárhol adják elő, biztos közönségtapsra számíthat.
De pont ezért, a Tóték színpadra állítása rém keserves feladat. Mert nem elég százkilóra gyártani a kartondobozokat a színpadon, meg kell fogalmazni az üzenetet, amelyet annak idején Örkény István megtett. Teljesen más politikai-társadalmi környezetben. Aki 2012-ben Tótékat akar a nagyérdemű elé állítani, már nem számíthat arra, hogy a szövegbe rejtett politikai hozzáállás, szóbugyorba csomagolt örkényi vélemény pont úgy hat, mint 1967 után, amikor bemutathatták a darabot, miután a „Nászutasok a légypapíron” kötetben megjelenhetett. Örkény aztán drámává gyúrta a kisregényt és 1969-ben elnyerte Párizsban a Fekete Humor Nagydíjat, de ez már másik kérdés, ebben a sikerben már túlburjánzik a politika is.
Visszatérve a darabra, az Aradi Kamaraszínház vállalkozása, hogy a Tótékat kartondoboz-mentes rendezésben, tucatnyi sziporkázó rendezői-színészi ötlettel itt most kiviszi a közönség elé, tényleg biztos sikernek látszik, még akkor is, ha Örkény soktucatnyi buktatót rejtett a szövegbe. És csak suttogva jegyzem meg, várhatóan a Tóték lesz az Aradi Kamaraszínház eddig legnagyobb dobbantása.
A főpróbán, amelyre az Aradi Híreket is meghívták aztán kiderült, hogy Balog József rendező százméteres gátfutókat megszégyenítő lazasággal ugrotta át az akadályokat. Hál’istennek nincs a színpadon két tonna karton, a dobozgyártást kiválóan legallyazta, nem árulom el miként, tessék majd megnézni. Harsányi Attila, az Őrnagy szerepében egyenruha nélkül is csuklóból süti a családra autoritását, Tót (Geltz Péter) kellően alázatos és amikor kell, határozott, Mariska (Bacskó Tünde) valamint Ágika (Éder Enikő) pedig profi módon hozza a szerepét, ezt fölösleges szétcincálni. Az Őrnagy egyenruhamentes megjelenését ellensúlyozandó, a rendező Gyuri postás (Lung László Zsolt) karakterét is teljesen egyedi módon illesztette a darabba, ezt sem akarom most a bemutató előtt kivesézni, a lényeg, hogy szerepmegoldás rátesz még két csillagot a darabra.
Minden egyéb kiváló rendezői-színészi megoldásról csak az aradi bemutató után írok, kövessék figyelemmel az Aradi Híreket, mert az Aradi Kamaraszínház 2012-2013-as évadjáról kizárólag nálunk olvashatnak, kaphatnak naprakész információt.

                                                                                                                                       Irházi János

 

 

 

További hírek

Hír beküldése
Nekiment a zajvédő falnak, ettől gyulladhatott ki.
Hír beküldése
Pécska hazai pályán kikapott, az UTA idegenben nyert.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint húsz migránst fogtak el Nagylaknál
Két tehergépjárműben rejtőztek el.
Hír beküldése
A tervezet nem tartalmazza már azt az előírást, miszerint az önkormányzatok nem költhetnek saját bevételük 2,5 százalékánál többet kulturális, egyházi és szabadidős célokra, illetve már az sem kötelező, hogy összevonják az ötvennél kevesebb alkalmazottal működő kulturális intézményeiket.
<em>Hír szerkesztése</em> Pál Attila: egészségtudatosabbak lettek az emberek [AUDIO]
A székudvari méhész szerint a Covid óta jobban odafigyelünk, hogy mit fogyasztunk.
<em>Hír szerkesztése</em> Drogkereskedő bandát számolt fel a rendőrség
Tizenhárom személyt kísértek be kihallgatásra.
<em>Hír szerkesztése</em> Őszi magyar bál Pécskán
A Roulette húzza a talpalávalót.
<em>Hír szerkesztése</em> MCC-fórum a népszámlálási eredményekről
Van még érdekérvényesítő erejük a kisebbségeknek?
<em>Hír szerkesztése</em> Fesztiválhétvégével indult az Aradi Magyar Napok [AUDIO]
A kéthetes rendezvénysorozat október 6-án ér véget.
<em>Hír szerkesztése</em> Nem sokat segített a helyezésen az UTA pontszerzése
Döntetlent játszott az aradi csapat a kiesési rangadón.