Ma este a nagyszínházban az Aradi Kamaraszínház őszi évadjának újabb teltházas előadására kerül sor: ezúttal a Nagyváradi Szigligeti Színházat látják vendégül a Mágnás Miska című operettel. A jegyek elővételben már napokkal ezelőtt elfogytak, ami jelzi, hogy az aradi társulat remek, a magyar közönségnek tetsző programot állított össze az évadra.
A 19 órakor kezdődő előadásban közreműködik a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara.Teltház előtt a Mágnás Miska
Ma este a nagyszínházban az Aradi Kamaraszínház őszi évadjának újabb teltházas előadására kerül sor: ezúttal a Nagyváradi Szigligeti Színházat látják vendégül a Mágnás Miska című operettel. A jegyek elővételben már napokkal ezelőtt elfogytak, ami jelzi, hogy az aradi társulat remek, a magyar közönségnek tetsző programot állított össze az évadra.
A 19 órakor kezdődő előadásban közreműködik a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara.A rovatból ajánljuk:
Beválogatták az Országos Színházi Találkozóra a kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját
A Keant mutatják Harsányi Attilával a címszerepben.
A színház nem játék, Moldovában azt is komolyan veszik! Chișinăui benyomásairól mesél Tapasztó Ernő rendező [AUDIO]
Ezúttal a Csoportterápia című musical-comedy-t állította színpadra.
Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.


