Oscar-díjra jelölték a Saul fiát

Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit. Magyar film eddig egy alkalommal, 1982-ben kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, Szabó István Mephisto című drámája a mai napig az egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilm. Legutóbb 1989-ben jelöltek magyar filmet Oscar-díjra, Szabó István Hanussen című alkotását, ugyancsak a legjobb idegen nyelvű filmek között.

A Saul fia többek között elnyerte a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját, a napokban pedig Golden Globe-díjat kapott.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Romantikus vígjáték az Aradi Kamaraszínház műsorán
Június 25-én a Jászai Mari Színház-Népház mutatja be a Játszd újra, Sam! című komédiát.
Fesztiválokon a kamaraszínház: színpadon a „Harsányi-összes”
Az Aradi Kamaraszínház és Harsányi Attila „maratonjai” Nagybányán, Aradon és Szegeden.
Nyáron sem áll le a kamaraszínház, júniusban is előadásokra várja nézőit
Június 18-án operett, június 25-én pedig romantikus vígjáték érkezik Aradra.
Gyulán is bemutatják A remény útvesztőjében román fordítását
Találkozás az élő történelemmel, lehetőség az elmélkedésre és párbeszédre az identitásról.
Kean, a színész – monodráma az Aradi Kamaraszínházban
A produkció Edmund Kean angol színész kalandos életébe enged betekintést, aki elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik.
Kövér Péter: „Az írásban a legnehezebb dolog – elkezdeni és befejezni” [AUDO]
A Németországban élő író a Salto mortale című könyvét mutatta be szülővárosában.