Mi, a világ bohócai

A hétköznapi ember Argentínától Ausztráliáig és Japántól Romániáig a sütött-főzött műanyag szemét elfogyasztására sarkalló gazdasági érdekcsoportok áldozata, a politika, a történelem, a világot irányítók áldozata. Szó szerint, hisz egyszer, akárcsak az Aradi Kamaraszínház ma esti premierjének főszereplője, Ronald bohóc, megunjuk és véget vetünk életünknek. Vagy erőszakkal, vagy évtizedekig késleltetve úgy, hogy alávetjük magunkat a manipulációnak, eltűrjük, hogy dróton rángatott fogyasztóbohócként, majonézben és ketchupban tapicskálva lessük a napok lagymatag elfogyását. Ma este az argentin Rodrigo Garcia egyszemélyes tragikomédiájában Harsányi Attila bebizonyította, egyre jobban érzi magát ezekben a testre szabott, szókimondó, nyers darabokban – persze, ehhez ma este (is) kellett Victor Scoradeţ rendezése. Harsányi Attila tökéletesen felfogta, mit akar Garcia, mi a bohóc-színész szerepe egy diktatúrában, elhitette velünk, hogy még az agyonreklámozott, mintapéldányként körbekínált harsány demokráciákban is a hétköznapi ember tulajdonképpen egy diktatúrában él. A nyakába zúdított terméközön, manipulált információkazal és politika diktatúrájában. A ma esti aradi közönség azonban érezhetően alig tudta ledugni torkán a színpadról feléje áradó vulgáris, hétköznapi valóságot. Amelyet ismer, tudatának sarkában megbújva jelen van, de a lelki nyugalom érdekében az emberi gyarlóság inkább rákaparja a földet. Sajnos a ma esti előadáson a prüdéria függönye rendre a torkokba ragasztotta a nevetést vagy a csendes húúúúha kísérőhangokat. S ahogy Harsányi elmagyarázta, miért az a bátor, aki kapja a pofonokat, s nem az, aki adja, úgy vélem, Ronald bohóc elsőre emészthetetlennek tűnő mondatai azonnal szimpatikusakká válnak, ha valaki veszi magának a bátorságot, és megnézi még egyszer az előadást.

Irházi János