Magyar filmek szemléje Aradon

Idén is tartanak aradi vetítéseket a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle keretében, október 4. és 6. között az Arta (Művész) moziban.

A kolozsvári Filmtett Egyesület és az Aradi Városi Kulturális Központ szervezésében zajló esemény október 4-én, szerdán kezdődik, amikor is 19 órától a nagyteremben a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című filmet vetítik – olvasható a művelődési intézmény közleményében.

Baranyi Benő első nagyjátékfilmje romantikus és sci-fi jegyekkel átszőtt vígjáték. A kétes eredetű házipálinkák sok fejfájást okoznak, a Zanox nevű kísérleti szerrel viszont lehetővé teszik az időutazást. Ráadásul más piákkal ellentétben nem előre, hanem a múltba. Misivel is ez történik, akit a következő reggelen a másnaposság helyett ismét az érettségi vár – olvasható a szinopszisban. A szokatlan helyzettel élve Misi bátrabban kezdeményez Jankánál, akibe régóta szerelmes, megpróbál megakadályozni egy gyilkosságot, és a töri tételt is átnézi, amit húzni fog. Arra viszont nem gondol, hogy mennyi mindennek kell a helyén lennie ahhoz, hogy napját valóban a legjobbá alakítsa, miközben vészesen fogy az időutazás üzemanyaga, a házipálinka.

A film 15 éven aluliaknak nem ajánlott.

Október 5-én, csütörtökön 19 órától Rohonyi Gábor, Vékes Csaba vígjátékát, a Szia, Életem! című filmet láthatja a közönség. A fantasy elemekkel dúsított, egyedi vígjáték egy népszerű, de ihlethiányos írónak – Thuróczy Szabolcs alakításában – és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.

A film 15 éven aluliaknak nem ajánlott.

A harmadik filmet, a Kontrollt október 6-án, pénteken 19 órától vetítik. Antal Nimród filmje a mese és a valóság speciális keveréke. Van a fenti világ, valahol ott, a mozgólépcsőn túl, és a lenti világ, itt lent a sínek között.

A történet főszereplője egy furcsa és titokzatos fiatalember, Bulcsú, az ellenőr, aki a fenti világhoz tartozik, ahol sikeres volt valamikor, ma azonban az alagútban kísérti a sorsot és vezeti kis ellenőr csapatát. Az utazók és a jegyellenőrök – jól ismert – drámai, de legtöbbször komikus viszonya, egy kegyetlen gyilkoló gép, aki utasokat lök a metró elé, és a metróvezetőség emberei, akik számára csak egyetlen fontos szempont létezik az utasok metróba vetett hite. Egy időről-időre feltűnő különös alak, a Gyalogkakukk, akinek kedvenc szórakozása, hogy magára haragítja az ellenőröket, hogy azok heves izgalmak közepette üldözni kezdjék a folyosókon, a peronokon, a mozgólépcsőn és a sínek között. Izgalommal, humorral átszőtt történet, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb filmje.

Az alkotás Cannes-ban Ifjúsági díjat kapott, de díjazták többek között Cottbus-ban, Varsóban, Koppenhágában, Kijevben is, valamint az Európai Filmakadémia legjobb rendező díjára is jelölték.

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.