Laár András, az abszurd humor sztárja Aradon

November 20-án és 21-én a magyar abszurd humor egyik vitathatatlan sztárja lesz az Aradi Kamaraszínház vendége a Bábszínház épületében.

Laár András, aki a közelmúltban a Budapest Sportarénában ünnepelte 60. születésnapját, nemcsak mint a L’art pour I’art Társulat tagja szerzett nevet magának, hanem zenészként a KFT gitáros-énekeseként is.

Most új műsorát mutatja be Aradon, amelynek már a címe is jellemző az előadóra: Mi hülyeség, mi nem az? Új eszmefuttatások hallhatók Besenyőtől, új versek a Költőtől, soha nem hallott mesék a kedves és jóságos Edebede bácsitól, és mindezek mellett néha előbukkan a művész filozofikus énje is, aki humorral átitatott, ám valójában komoly gondolatait osztja meg a publikummal. A humoros szövegek mellett természetesen új dalok is elhangzanak a neves szerző-előadó tolmácsolásában.

November 20-án, pénteken 19 órától az esti teljes bérletek és a meghívók érvényesek.
November 21-én, szombaton 18 órától a délutáni teljes és a diákbérletek érvényesek.

Az előadás helyszíne az Aradi Kamaraszínház. (a Bábszínház épülete). Érvényesek a tavasszal megvásárolt bérletek.

Jegyek a 0721/265-827-es telefonszámon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók!

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.