Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]

Kurunczi Ferenc

Kurunczi Ferenc a díj átvétele után mondott köszönőbeszéde közben | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kurunczi Ferenc az aradi magyar épített örökség megörökítőjeként, a közösségi élet képes krónikásaként érdemelte ki a nagymúltú Kölcsey Egyesület díját,

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából kiosztott Kölcsey-díjak egyikét idén Kurunczi Ferenc amatőr fotósnak ítélte az aradi Kölcsey Egyesület. A végzettségének megfelelően informatikai mérnökként dolgozó kitüntetett szabadidejében hódol a szenvedélyének, és a közösségi oldalán teszi közzé a felvételeket, immár

helytörténészi szorgalommal megírt magyar és román, olykor német és angol nyelvű kísérő szöveggel.

Kurunczi Ferenc az aradi magyar épített örökség megörökítőjeként, a közösségi élet képes krónikásaként érdemelte ki a nagymúltú Kölcsey Egyesület díját, amelyet 2003 óta osztanak ki minden évben olyan személyeknek, akik sokat és önzetlenül tesznek az aradi magyarságért, a kultúráért, a város épített és szellemi örökségének megóvásáért.

Korábban a városvezetés is felfigyelt értékmentő munkájára, a polgármesteri hivatal a 2022-es Aradi Városnapok alkalmával Kiválóság-díjjal tüntette ki.

Kurunczi Ferencet a Kölcsey-díjátadón kérdezte a hobbijáról és szenvedélyéről Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.
„Bónusz” előadások az Aradi Kamaraszínház műsorán
A Caligula helytartóját és a Tükör című néptáncszínházi produkciót láthatják a nézők ingyen.