Az Aradi Kamaraszínház Matei Visniec Lovak az ablakban című előadásával vesz részt az évente Pitesti-en megrendezésre kerülő XVI. Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztiválon valamint a III. Balkáni Színházak Fesztiválján, amelyre a román társulatok mellett szerb, albán, makedón, valamint bolgár társulatok kaptak meghívást. A Párizsban élő román szerző abszurd tragikomédiáját november 19-én játssza az aradi színház.
A tavalyi szemlén az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában nyújtott alakításáért Harsányi Attilának ítélte a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadása pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte.
Az 1956-ban született Matei Visniec Lovak az ablakban című drámáját 1987-ben a bukaresti ősbemutató előtt egy nappal betiltották, és csak 1989 után kerülhetett Romániában színpadra. Visniec darabjait többek között Franciaországban, Lengyelországban, Oroszországban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Kanadában, Belgiumban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Finnországban, és a Moldovai Köztársaságban is játszották.
A Lovak az ablakban a ionescói abszurdból kiinduló, de az abszurd drámát parodizáló, a görög színházi hagyományokhoz is visszanyúló, a történelmet a bagatell szintjére emelő, de a babona világát sem mellőző iróniával teletűzdelt parabola a háborúról, a háborút megelőző borzalmakról, az emberi viszonyok párhuzamos világokban futó ellehetetlenüléséről.Két fesztiválra utazik az Aradi Kamaraszínház
Az Aradi Kamaraszínház Matei Visniec Lovak az ablakban című előadásával vesz részt az évente Pitesti-en megrendezésre kerülő XVI. Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztiválon valamint a III. Balkáni Színházak Fesztiválján, amelyre a román társulatok mellett szerb, albán, makedón, valamint bolgár társulatok kaptak meghívást. A Párizsban élő román szerző abszurd tragikomédiáját november 19-én játssza az aradi színház.
A tavalyi szemlén az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában nyújtott alakításáért Harsányi Attilának ítélte a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadása pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte.
Az 1956-ban született Matei Visniec Lovak az ablakban című drámáját 1987-ben a bukaresti ősbemutató előtt egy nappal betiltották, és csak 1989 után kerülhetett Romániában színpadra. Visniec darabjait többek között Franciaországban, Lengyelországban, Oroszországban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Kanadában, Belgiumban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Finnországban, és a Moldovai Köztársaságban is játszották.
A Lovak az ablakban a ionescói abszurdból kiinduló, de az abszurd drámát parodizáló, a görög színházi hagyományokhoz is visszanyúló, a történelmet a bagatell szintjére emelő, de a babona világát sem mellőző iróniával teletűzdelt parabola a háborúról, a háborút megelőző borzalmakról, az emberi viszonyok párhuzamos világokban futó ellehetetlenüléséről.A rovatból ajánljuk:
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.


