Kern András, Hernádi Judit és Heilig Gábor koncertje Aradon

Minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes.

 Június 28-án, a jövő kedden este Kern András Lövölde tér című estjére hívja a közönséget az Aradi Kamaraszínház az Arad Megyei Kulturális Központ nyári színházába (Barițiu utca 16. szám). Az est vendégei: Hernádi Judit és Heilig Gábor.

Kern Andrásnak 31 éve, 1985-ben jelent meg a Lövölde tér című dala, amely azóta legendássá vált. Azóta több lemezt készített, a legutóbbi 2010-ben jelent meg Semmi baj címmel. A műsorban a közönség hallhatja a nagyon népszerű régi dalok mellett az újabbakat is, így elhangzik – többek között – a Hé, 67!, a Pincér-rock, a Moszkva, a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Semmi baj, és persze nem marad el a Lövölde tér sem!

De az est műsora nemcsak a remek dalokból áll, hanem elhangzik sok-sok történet, teli humorral és a közreműködő művészektől megszokott kedves iróniával. A műsort kiváló zenészekből és vokalistákból álló zenekar kíséri, melynek vezetője Gátos Iván.

Minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes, helyfoglalás érkezés sorrendjében. Kapunyitás 19 órakor. Rossz idő esetén a koncertet a nagyszínházban tartják meg 20 órától. Nagyszínházi előadás esetén jegyeket nem lehet vásárolni. A szervezők kedd reggel honlapjukon és a facebook-on jelezni fogják a koncert helyszínét. A szabadtéri előadásra jegyek a 0721/265–827-es telefonszámon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.