Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon

néptánc

Jelenet az előadásból | Fotó: Csudai Sándor

A Rákóczi Szövetség és a Déryné-program jóvoltából február 9-én, hétfőn 19 órakor az aradi nagyszínházban a Kárpátok visszhangja című folklórműsorral lép színpadra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Lendületes és sokszínű folklórműsorra invitálja az aradi közönséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese. A Kárpátok visszhangja című előadásban a táncművészek, a zenészek és a koreográfusok színpadi képekkel, élő zenével és virtuóz táncokkal mutatják be a Kárpát-medence gazdag néptánc- és népzenei örökségét, a nézőknek olyan válogatásban lesz részük, amelyben a magyar nyelvterület legszebb táncai mellett különös hangsúlyt kap az eredeti és stílusos előadásmód.

Legendás csárdások, erdélyi és magyar cigány táncok, üveges karikázó és persze a világ egyik legvirtuózabb férfitánca, a legényes is helyet kap a koreográfiában,

amely során a nézők – ha csak lélekben is – de a Rába-köztől a Székelyföldig a Sárköztől a Matyó vidékig vagy Dél-Alföldig, de együtt utazhatnak a táncosokkal.

Legényes | Fotó: Váradi Levente

A látványos folklórműsor a Rákóczi Szövetség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Színház mindenkinek – Déryné Határtalan Program keretében jut el Aradra.

Az eseményre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Meghívók igényelhetők az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában, hétfőtől csütörtökig 9–17, pénteken 9–13 óra között, valamint a következő telefonszámokon: 0728/968–056, 0257/250–627.

Kárpátok visszhangja – a Kárpát-medence legszebb táncai

Magyar Nemzeti Táncegyüttes 

  • Zenekarvezető prímás: Papp István Gázsa
  • Szakmai vezető: Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas, érdemes művész
  • Művészeti igazgató: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzet Művésze

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.